Cégvilág

Még idén belép a magyar piacra a Vantage Towers

Európa egyik piacvezető torony-infrastruktúra vállalatát júliusban hozta létre a Vodafone.

Hamarosan Magyarországon is megkezdi működését a Vantage Towers, Európa egyik piacvezető torony-infrastruktúra vállalata – mondta Budai J Gergő, a Vodafone Magyarország Igazgatóságának alelnöke az Internet Hungary konferencián.

A vállalatot idén júliusban hozta létre a Vodafone Group azzal a céllal, hogy a vállalatcsoportból kiszervezze a tornyok és eszközök hasznosítását, és a passzív hálózati elemeket más iparági szereplők is használhassák.

A vállalat kilenc országban több mint 68 ezer toronnyal rendelkezik.

Fotó: AFP

Budai azt is elmondta a rendezvényen, hogy tavaly ősszel 34 bázisállomással indította el a vállalat a kereskedelmi 5G-szolgáltatását Budapest belvárosában, idén nyáron pedig a főváros és Zalaegerszeg után elkezdte a balatoni régióban, valamint a nagyvárosokban is kiépíteni a hálózatot. A tervek szerint az év végéig 300-ra növeli a Vodafone a magyarországi 5G bázisállomásainak a számát.

Vodafone Internet Hungary Vantage Towers
Kapcsolódó cikkek