Cégvilág

Nőtt a nettó áramimport

A koronavírusjárvány kezdete óta augusztusban közelítette meg a legjobban a magyarországi áramfogyasztás az előző év azonos időszakáét, ez még elmaradt az egy évvel korábbitól.

Augusztusban 3,3 százalékkal esett Magyarország nettó villamosenergia felhasználása, az érték az európai középmezőnynek nagyjából a közepén van, de a régiós országok többségénél kedvezőbb – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havi jelentéséből. A bruttó igény jobban, 3,4 százalékkal esett. A maximális rendszerterhelés 7,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Ez utóbbi mérséklődésében a visszaesése mellett az is szerepet játszott, hogy a tavalyihoz képest nőtt a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) általi lefedettség, és az időjárás is enyhébb volt.

Az alacsonyabb fogyasztás ellenére az úgynevezett maradó kereslet nagyobb volt, mint tavaly augusztusban. Maradó keresletnek az áramkereslet és a megújulók termelésének különbségeként jelentkező igényt hívják, amelyet hagyományos erőművek termelésével vagy tárolókból származó árammal kell kielégíteni. A növekedést az okozta, hogy a bővülő naperőművi termelés nem tudta ellensúlyozni a kieső nukleáris kapacitások hatását.

Fotó: MAVIR Zrt.

A tervezett és nem tervezett kiesések együttes következményeként

volt olyan nap, amikor az 1600 megawattot (MW) is elérte a kieső nukleáris kapacitás nagysága.

E jelentős tétel hatására a termelés elmaradt a tavaly augusztusitól, amit csak részben ellensúlyozott a magasabb gáztüzelésű és naperőművi termelés. A nagy hatásfokú CCGT-k (kombinált ciklusú gázüzemű erőművek) termelését támogatta viszont, hogy javult a tevékenységük jövedelmezősége – ez nagyban függ az általuk vásárolt gáz és eladott áram árának különbségétől –, így a két érintett erőmű nagy kihasználtsággal üzemelt. Folyamatosan működött a villamosenergia rendszer egyensúlyának fenntartásába besegítő Csepeli Erőmű és a BERT Kispesti Erőműve is. A Mátrai Erőmű lignites blokkjainak rendelkezésre állása javult és termelése emelkedett az előző hónapokhoz képest. A naperőművi termelés napi csúcsértéke többször is elérte a 900 MW-t. (Ez majdnem két paksi blokk teljesítménye.) A fogyasztásnál jobban csökkenő termelés miatt az importszaldó a júliusi 22 százalékról 29 százalékra emelkedett, de volt nap, amikor elérte a 44 százalékot is.

Magyarország az osztrák és a szlovák irányból folyamatosan nettó importőr volt, Ukrajna felől elenyésző maradt a forgalom.

A déli irányú kereskedelmet két tényező alakította: míg a paksi kiesések a nettó behozatalt erősítették, a balkáni vízerőművi termelés csökkenése az ottani importkeresletet növelte. Így a hónap folyamán többször is változott a nettó kereskedelmi áramlás iránya.

Megtorpant a hazai másnapi árak előző hónapokra jellemző emelkedése, így megawattóránként átlagosan 37,9 euróba került a zsinóráram. (A zsinóráram folyamatosan és azonos minőségben termelt, tehát jó minőségű, keresett és ezért drágább áramtermék.) A hazai HUPX napon belüli negyedórástermék piacán esett a forgalom az előző két hónaphoz viszonyítva.

Paksi Atomerőmű Mátrai Erőmű HUPX
Kapcsolódó cikkek