Negatív teszt vagy oltásigazolás lesz a belépő
Időről időre feltámad a remény, hogy visszatérhetnek az élő zenei rendezvények, amint valamilyen kedvező hír lát napvilágot a Covid–19 elleni védőoltásról. A közönség, a rendezvényszervezők és a zenészek a legutóbb a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett oltás első, biztató eredményeiről szóló hírek nyomán kezdték pozitívabban látni a jövőt, amit egyértelműen a biztonságos megoldásokra kell építeni. A koronavírus-járvány még sokáig megköti a tömegrendezvények szervezőinek kezét, és átformálja az előírásokat. Minderről az Artisjus blogján, a Dalszerzo.hu-n jelent meg nemrég egy írás, a Billboard cikkét is idézve. Az összefoglaló emlékeztet a biztonságos koncertlátogatással kapcsolatos német kísérlet eredményére, amely szerint a megfelelő szellőzés, a higiéniai szabályok betartása – így a maszkviselés, a ki- és beléptetés torlódásmentes megszervezése – a kulcsa a járványügyi kockázatok elkerülésének.
Biztosítani kell majd azt is, hogy a potenciálisan fertőző személyek ne mehessenek be a tömegrendezvényekre – hangsúlyozza az írás. A Ticketmaster óriáscég máris megkezdte egy erre szolgáló terv kidolgozását: lényegében a papírjegyeket leváltaná mobilappból elérhető digitális jegyekre. Méghozzá úgy, hogy az app arra vonatkozó információkat is közvetítene, hogy a rendezvényre belépni kívánó személy kapott-e koronavírus elleni oltást az elmúlt egy évben, vagy volt-e negatív tesztje az előző 24–72 órában. A koncertszervező nem férne hozzá a jegyvásárlók egészségügyi adataihoz, csak a válaszhoz, amely a jegyet helyettesítő app számára az egészségügyi státusz ellenőrzését lehetővé tévő alkalmazáson keresztül érkezne meg. A cikk szerint a Ticketmaster egy SmartEvent nevű rendszeren is dolgozik, amely segítene például a távolságtartásban, a beléptetés szakaszossá tételében és szükség esetén a kontaktkutatásban is.
A jegyet
a maximum
72
órás negatív vírusteszt teszi érvényessé


