Többet hagy a kevesebből az állam az éttermeknél
Öt százalékra csökken az elviteles és kiszállított, helyben készített ételek és alkoholmentes italok áfája az eddigi 27 százalékról. A szombati Magyar Közlönyben erről megjelent rendelet február 8-án veszti hatályát. A helyben fogyasztott ételekkel szemben a legmagasabb áfakulcsban ragadt terület kiszabadítását már évek óta szorgalmazzák a szakmai szervezetek. A Világgazdaságnak nyilatkozó szövetségi elnökök egyöntetűen jelentős gazdasági segítségnek minősítették az intézkedést, hangsúlyozva, hogy annak célja nem a kiszállított ételek árának csökkentése, hanem az ágazat túlélésének, munkaerő-megtartó képességének segítése.
Az áfakulcskedvezménnyel a vendéglátósok akár 12 milliárd forintot is nyerhetnek az idén a Blokkk.com kimutatása szerint, ha sikerül a tavalyi forgalmuk harmadát megtartaniuk. A támogatások esélyt kínálnak a tavaszinál kisebb piacvesztésre, ami a korábbinál többeket késztethet folytatásra. Ez a kormányzat célja az intézkedésekkel. A Pénzügyminisztérium számításai szerint a vendéglátásban és a szabadidő-ágazatban csaknem 15 ezer vállalkozást érint a munkáltatói terhek alóli mentesülés, amelynek köszönhetően összességében ötmilliárd forint adót – a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét – nem kell megfizetniük az érintetteknek novemberben – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
„Az egyik kívánságunk teljesült, de remélhetőleg a szállodaipar is hasonló segítségben részesül” – mondta a Világgazdaságnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A házhoz szállítás elsősorban a városokban működik, de az elnéptelenedett üdülőhelyek és a külföldiekből élő pesti belvárosi éttermek is óriási kiesést szenvednek el most – erre Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke mutatott rá. A kedvezményes ételáfa a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Kovács László szerint azért is fontos döntés, mert tavasszal kiderült, hogy sokan nem járnak jól a kiszállítással, alig maradt az üzleteknek a bevételből. A házhoz szállítás adókulcsa ugyan nem változott, de a tevékenység egyszerűsödött, az éttermek ezentúl akár a saját dolgozóikkal is megoldhatják.