Cégvilág

Létesítményüzemeltetési szerződés miatt feljelentés a Főtávnál

A FŐTÁV Felügyelőbizottsága az elmúlt időszakban lezajlott alapos vizsgálatot követően utasította az ügyben jogi véleményt készítő ügyvédi irodát, hogy a FŐTÁV képviseletében eljárva tegyen büntető feljelentést az illetékes nyomozóhatóságnál a FŐTÁV – Fénysziget–He-Ba Konzorciumi szerződés kapcsán.

A szerződéskötésről a vizsgálat az alábbi főbb visszásságokat tárta fel: a közbeszerzési eljárás indításához és a költségek jóváhagyásához szükséges úgynevezett jóváhagyó lapon becsült értékként 920 millió Ft szerepelt, és az elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) is ezt az adatot adta meg a FŐTÁV korábbi vezetése.

Ezzel ellentétben az eljárás eredményeképpen megkötött szerződés értéke 2,96 milliárd Ft lett, ezt azonban nem jelenítették meg sem a közbeszerzési eljárásban, sem a közhiteles információs rendszerekben.

Mindez annak ellenére nem történt meg, hogy már előre lehetett tudni a jelentős költségnövekedésről, és a tájékoztatás jogszabályi kötelezettség is lett volna. Emellett a FŐTÁV tulajdonosi testületei felé sem adtak erről tájékoztatást az illetékes vezetők, a fennálló egyértelmű kötelezettség ellenére.

A közbeszerzési eljárás kiírásakor, 2019 elején a szóban forgó létesítményüzemeltetési és vagyonvédelmi feladatok ellátása korábbi szerződések alapján, valamint belső erőforrások igénybevételével már biztosítva volt. A határozatlan időtartamra korábban megkötött vagyonvédelmi vállalkozói szerződést a FŐTÁV akkori vezetése indokolás és alátámasztottság nélkül felmondta. Ezután,

2019 tavaszán a korábbi vezetés szokatlan módon, előzetes hatásvizsgálat nélkül – feltehetően a közbeszerzési törvénybe ütköző módon – számos igen eltérő feladatkört lefedő, komplex szolgáltatási csomagot írt ki egy új közbeszerzési eljárás keretében.

A kiírás a FŐTÁV számára hátrányos módon, részajánlat-tételi tilalmat tartalmazott az egyébként szakmailag elkülönülő létesítmény üzemeltetési és vagyonvédelmi feladatok ellátására, ezzel indokolatlanul és célzottan korlátozta a lehetséges ajánlattevők körét. A lezajlott vizsgálat feltárta, hogy ha a FŐTÁV nem mondta volna fel a korábbi vagyonvédelmi szerződést, illetve változatlan keretek között végezte volna az egyéb üzemeltetési feladatokat, akkor a tevékenységek ellátása mintegy 304 M Ft-tal kevesebbe került volna évente. Az előző menedzsment döntése és a beszerzés szabálytalansága tehát éves szinten legalább ilyen összegű kárt okoz a FŐTÁV-nak a mai napig.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A FŐTÁV akkori gazdasági vezérigazgató-helyettese – bár neve szerepel az iratokon – nem írta alá a költségnövekedést engedélyező belső dokumentumot, holott enélkül a FŐTÁV belső szabályzatai alapján nem lehetett volna végrehajtani a folyamatot és megkötni a jelentős költségemelkedéssel járó szerződést.

Kritikus, szabálytalan minősítést kapott, de figyelmen kívül hagyta a menedzsment a Közbeszerzési Döntőbizottság 2019. június 28-án kelt határozatát is, amelyben a hatóság megállapította, hogy

a FŐTÁV szabálytalanul, visszaélésre alapot módon állapított meg egyes feltételeket a szóban forgó közbeszerzési kiírásban, továbbá szabálytalan módon hirdette ki nyertesként a Fénysziget Kft.-t és a HeBa Kft.-t, ugyanis az általuk benyújtott referenciák nem feleltek meg a kiírásnak. Emiatt a Közbeszerzési Döntőbizottság a FŐTÁV Zrt.-t akkor 5 millió Ft összegű bírsággal sújtotta.

Mindezen feltárt főbb tények alapján, a FŐTÁV Zrt. Felügyelőbizottságának döntése értelmében a FŐTÁV képviseletében eljáró ügyvédi iroda a Budapesti Rendőr Főkapitányságon feljelentést tett a Btk. 376. § (1) bekezdésben meghatározott és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő, különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.

Főtáv
Kapcsolódó cikkek