Cégvilág

Marketing a Covid idején, így látják a szakértők

Nemcsak az ügyféloldal, de a kommunikációs szféra ügynökségi résztvevői is sok újdonságot tapasztaltak meg a vírushelyzet alatt.

Nemcsak az ügyféloldal, de a kommunikációs szféra ügynökségi résztvevői is sok újdonságot tapasztaltak meg a vírushelyzet alatt. Hogyan befolyásolta a munkájukat, mi értékelődött fel, és mit látnak, hol és hová tart a szakma? Az idén először neves ügynökségi partnerrel közösen megrendezett, rekordszámú jelentkezőt vonzó Marketing Diamond Awards és a Lounge Group közreműködésével a verseny zsűritagjaival beszélgettek tapasztalataikról.

Javában zajlik az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards, a kisebb, illetve szerényebb marketingbüdzsével gazdálkodó cégek kommunikációs aktivitásait díjazó legfontosabb marketingversenyre beérkezett pályázatok értékelése.

Az már most biztos, hogy egészen újító megoldásokat kívánt meg a 2020-as év.

A marketingkommunikáció egyik alapvető eleme a célcsoport meghatározása, illetve az annak elérését biztosító eszközrendszer kialakítása. Az elmúlt évben azonban ezek a tényezők jelentősen megváltoztak.

Az elmúlt évek már eleve egy olyan versenyről szóltak a piacon, ami a futószalag helyett az egyedi marketingmegoldásokat értékelte fel

– mondta Hidvégi Krisztina, a verseny névadó partnere, a Lounge Group médiaigazgatója, aki egyben a zsűritag is.

A reklámpiacon ez a folyamat egyébként segíti a kisebb szereplők fejlődését, saját tapasztalatainkból is láttuk és látjuk, hogy ez a hozzáállás segíti a gyors növekedést – fejtette ki Hidvégi Krisztina.

Fotó: Shutterstock

Varga Tibor, a T-Systems Magyarország Zrt. kompetenciaközpont vezetője szerint: azokban az iparágakban, ahol a legnagyobb bizonytalanságot okozta a járvány, egy-egy kreatív ötleten akár a vállalkozás léte is múlhatott.

De hogyan befolyásolta ez a szakmát?

Abban minden zsűritag egyetértett, hogy a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások alapesetben is nagyobb fokú kreativitást kívánnak meg, de a pandémiás időszak önmagában is számos változást eredményezett a szakmában – írják.

Minden még virtuálisabb és még gyorsabb lett.

A digitális térben a kreatívoknak egyetlen pillantás alatt kell magával ragadniuk a célközönséget, óriási vizuális zajban kell most kitűnni a social médiában – osztotta meg gondolatait Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója.

Az elmúlt időszakban felértékelődött a szeretteinkkel töltött idő, illetve az emocionális üzenetek is. Azok a szereplők, akik hitelesen, őszintén kommunikálnak, energiát fektetnek a célközönség értékeinek és érzéseinek megértésébe, lojálisabb kapcsolódást tudnak kialakítani – osztotta meg tapasztalatait Szilva Mónika, a Nestlé Hungária fogyasztói marketing-, média- és digital igazgatója.

A járványhelyzet miatt szükségessé vált karantén, home office, illetve a távolságtartás miatt a külvilággal való kapcsolattartás az online térre korlátozódott és korlátozódik sokaknak ma is.

Ennek következtében a cégek online kommunikációja is felértékelődött, minden szereplő számára szükségessé vált az úgynevezett digitális transzformáció. A legtöbb piaci szereplőből 2020 vagy kikényszerítette, vagy ráébresztette őket a gyorsan bevethető, agilis, komfortzónából kimerészkedő, non-tradicionális megoldások használatára – tette hozzá Mérő Ádám, a The Coca Cola Company CEE media és connection managere.

Rendkívül fontossá vált, hogy ki, mit és hogyan kommunikál.

Az ügyfelek és kollégák is sokkal nagyobb empátiát, iránymutatást és tiszta, őszinte kommunikációt várnak tőlünk – fogalmazott Tengerdi Laura, a Budapest Bank szakembere.

A megfelelő kommunikáció értéke megsokszorozódott a járványhelyzet alatt, hiszen e nélkül, különösen ennek a szegmensnek, nagyon nehéz az ügyfélkapcsolatokat építenie vagy egyáltalán megtartania – összegezte Varga Tibor.

A zsűritagok abban is egyetértettek, hogy a marketingkommunikáció jelentősen felértékelődött a járványhelyzet miatt és alatt. Ezzel együtt a korábbihoz képest változott a szakmai tudáscsere megítélése is, sőt, adott helyzetben még inkább szükség is van a legjobb gyakorlatok megosztására, a közös inspirációkra. Az olyan, tudáscserét elősegítő platformok, mint a Marketing Diamond Awards utat tud mutatni azon szervezeteknek, akik nyitottak és szeretnének tanulni – mondta Varga Tibor.

A jelenlegi helyzetben a tudáscsere szerepe is felértékelődött

Olyan terepen kellett mozognunk, amelyen nem voltak előre elkészített és működő megoldásaink. Sokat tudtunk tanulni egymástól, furcsa mód több felületen is, több alkalommal is tudtunk találkozni, elsősorban a virtuális térben. Ez a szakemberek közös gondolkodását kiválóan serkentette – fogalmazott Török Szabolcs.

A 2020-as vírusválság a célközönséget ugyan módosította némileg, de főként az elérési út változott meg a legtöbb esetben.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy aki eddig kizárólag offline volt jelen, az is rákényszerült az online felületekre. Az új szemlélet és stratégia most azt diktálja, hogy aki eddig halogatott és kimaradt az online-ból, az igazából lemaradt. És az is lehet, hogy örökre – fogalmazott Papp Gábor, a The Pitch ügyvezetője, online marketing és SEO-szakértője.

reklám Marketing Diamond Awards
Kapcsolódó cikkek