Cégvilág

Folytatta a pénzosztást a KKM és a HIPA

Megvannak az újabb nyertesek a válságkezelés egyik csodafegyverének tekinthető Versenyképesség-növelő támogatási (VNT-1) konstrukcióban.

Újabb nyerteseket hirdettek a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által kezelt Versenyképesség-növelő támogatási (VNT-1) konstrukció legutóbbi, harmadik körében – értesült a Világgazdaság. Az első támogatói döntésekről január 19-én értesítette az érintetteket a HIPA, amely február 1-én további projektgazdákat tájékoztatott arról, hogy az általuk tervezett fejlesztés zöld utat kapott.

A beruházástámogatásokra irányuló VNT-konstrukciók iránti piaci keresletről sokat elárul, hogy szeptember 1-je után november 24-én is mindössze 15 percig volt nyitva az aktuális felhívás, akkora volt a túligénylés, hogy negyedóra múltán fel kellett függesztenie a lehetőséget a kiírónak. Ezúttal a november végi forduló újabb nyerteseivel vette fel a kapcsolatot a HIPA.

Szeptemberben 18,4 milliárd forint támogatást szippantott fel 15 perc alatt a piac,

a novemberi körben megnyitott keretösszeg viszont nem volt publikus.

 

Fotó: Getty Images

A novemberi pályázatban az volt a változás a korábbi változatokhoz képest, hogy a megvalósítani kívánt beruházás 33 százaléka után volt már csak támogatás igényelhető a legutóbbi 50 százalék helyett. Míg a bázislétszámot korábban a beruházás befejezéséig, de legalább 2020. december 31-ig kellett fenntartani, ezúttal legalább 2021. június 30-ig kellett vállalni a munkahelyek fenntartását. A pályázó bázislétszámának el kell érnie a 30 főt. A beruházást az újonnan benyújtott pályázatok esetében legkésőbb 2021. december 31-ig kell megvalósítani.

A magyar kormány döntése alapján immár több mint 221 milliárd forint áll azon vállalkozások rendelkezésére,

amelyeket a koronavírus-járvány hátrányosan érintett, de ennek ellenére legalább 150 ezer euró értékű beruházás megvalósítását és a meglévő munkahelyek fenntartását vállalják. A program áprilisi indulás óta több mint 163 milliárd forint már a novemberi fordulótól függetlenül kifizetésre került a sikeresen pályázó vállalkozások számára. A KKM korábban a VNT-pályázatok kapcsán arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a

kormány egyik legfontosabb célja, hogy annyi munkahelyet hozzon létre, amennyit a járvány elvitt. Munkahelyeket megvédeni és új munkahelyeket létrehozni csak beruházásokkal lehet. A beruházásokból lesz a munkahely, a munkából pedig a biztos megélhetés

nyomatékosították a külgazdasági tárcánál.

hipa Külgazdasági és Külügyminisztérium
Kapcsolódó cikkek