BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a harmadik hullám

A járvány második hullámának lefelé ívelő szakasza nem csengett le úgy, mint ahogy az az első hullám esetében tapasztalható volt, most azonban ismét emelkedő szakaszban vagyunk, így elmondható, hogy elkezdődött a harmadik hullám – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Napokkal ezelőtt észlelték, hogy ismét nő a fertőzöttek száma, csak szerdán 2853‑at regisztráltak. Emellett 104 beteg hunyt el, csak a 3 százalékuknak nem volt semmilyen krónikus betegsége. Kórházban ápolnak 4021 embert, 332-t lélegeztetnek is, az aktív betegek száma 78 625. Müller Cecília a járványügyi adatok tükrében hangsúlyozta az oltási program zökkenőmentes működésének fontosságát, emlékeztetett, hogy már ötféle védőoltás engedélyezett Magyarországon. Hozzátette, a kínai Sinopharm vakcinát és a teljes dokumentációját jelenleg is vizsgálják a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei, hogy minél előbb rendelkezésre tudják bocsátani. Ez a vakcina a kezelése szempontjából lényegesen egyszerűbb, mint például a Pfizeré, hiszen 2–8 Celsius-fokon hosszabb ideig is tárolható, és a háziorvosi rendelőkben rendelkezésre állnak az oltóanyagos hűtőszekrények. Ráadásul a vakcinát egyadagos, tűvel ellátott fecskendőbe töltve csomagolják, vagyis beadásra készen érkezik.

Az egészségügyi dolgozók és az idősotthonokban élők kampányszerű oltása véget ért, már a legidősebbek és a 60 év alatti krónikus betegek oltása zajlik. Az AstraZeneca vakcinát a 18–60 év közötti krónikus betegek kapják a háziorvosoktól. Egy ampulla 10 fő részére elegendő, ezért kapnak egy listát a NEAK adatbázisából szűrve, és abból ők választhatják ki, hogy orvosszakmai szempontok alapján kik részesülhetnek belőle. A tiszti főorvos elmondta, az AstraZeneca vakcinából 88 ezer adagot vártak tegnap, de 83 500 adag érkezett a késő esti órákban. Ezzel a mennyiséggel 41 750 embert tudnak beoltani a jövő héten.

AstraZeneca vakcinából

83,5

ezer adag érkezett

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.