Karakteres Jeep tér vissza az utakra
Mintegy három évtized kihagyást követően, 2018 novemberében jelentette be a Jeep, hogy újra kínál platós modellt, az aktuális Wrangler alapján készítették el a Gladiatort. A jármű különlegessége, hogy a kiindulási alaphoz hasonlóan nyitható-leszerelhető a teteje, tehát a piac egyetlen kabrió pick-upjáról van szó. A tengelytávolságot 49 centivel nyújtották meg, a teljes hossz pedig 79 centivel növekedett, hogy az utastér mögött még 152 cm hosszú platónak is legyen helye. Kilenc különböző fényezés közül lehet választani, tetőből háromféle van: vászontető, fekete és a karosszéria színére fényezett kemény tető. Európában a Jeep Gladiator kiindulásként Sport és Overland felszereltségi szinten elérhető, továbbá az exkluzív Launch Edition és a 80th Anniversary kiadások is választhatók a piaci bevezetésnél. Kontinensünkön egyedüliként 3,0 literes, 264 lóerő, 600 newtonméter teljesítményű V6-os turbódízellel kínálják a haszonjárművet, amely 8,6 másodperc alatt gyorsul 100 kilométeres óránkénti tempóra, alapfelszerelésként kapja a nyolcfokozatú automatikus váltót. Széria a Command-Trac 4×4 összkerékhajtás, 2,72:1-es áttételű terepfokozattal és harmadik generációs Dana 44 első és hátsó tengelyekkel, a hátsó differenciálmű önzáró. A műszerfal közepén lévő érintőképernyős fejegység 7 vagy 8,4 colos képátlójú, a telefoncsatlakoztatási lehetőségek mellett a körkamera képe miatt is hasznos ez a felszerelés.
2021 májusától Magyarországon is elérhető lesz a távoli hozzáférést biztosító Uconnect Services szolgáltatáscsomag. A Gladiator Magyarországon már nettó 16,45 millió forinttól elérhető, a nettó 18,5 milliós Overland felszereltségi szintnél már színre fújt kemény tető, Alpine hifi és 8,4 colos kijelző is van.
A forgalmazás kezdetétől korlátozott darabszámban áll rendelkezésre a 80th Anniversary születésnapi kiadás és a Launch Edition, ezek nettó 19,9 és 20,3 millió forintos árukkal majdnem teljes felszereltséget, valamint karakteres, személyre szabott részleteket is tartalmaznak. A 80th Anniversary például egyedi címkével ellátott fekete bőr üléskárpitozással és lábszőnyegekkel büszkélkedik. Belül egyébként csak az ülések borításából hatféle érhető el: a fekete és bézs szövet mellett fekete vagy nyeregbarna bőrkárpitozás, valamint speciális perforált vagy hagyományos kialakítású Mopar Katzkin bőrülés is választható.
Az eredeti Gladiator
1962-ben mutatták be a Wagoneer orrával rendelkező platós Jeepet, amely az Egyesült Államok fegyveres erőinek egyik alapjárműve lett. Első pick-upként ehhez lehetett automatikus váltót rendelni, a kezdeti modellévekben pedig még független első felfüggesztéssel is elérhető volt az összkerekes változat. Megbízhatósági problémák miatt aztán visszatértek, és a gyártás hátralevő 26 évén keresztül kitartottak a merev első híd mellett. Számos hat- és nyolchengeres motorral lehetett az évek alatt megvásárolni a típust, kétféle tengelytávval, de csak szimpla fülkés kialakítással készült. 1971 után már nem Gladiatorként, hanem J-sorozatként forgalmazták, modellévtől függően a karosszéria hosszára vagy a terhelhetőségre utaló számokkal kiegészítve a jelölést. | VG
Mopar
tartozékokkal lehet felszerelni a platót, a
230
csatlakozó gyári opció


