BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Karanténban nyitott éttermet Gerendai Károly

Egy étterem megnyitóját elhalasztotta novemberben, de egy másikat mégis megnyitott de­cemberben Gerendai Károly, a kényszerpályára került nagyvállalkozó, akinek Michelin-csillagos stábja most krumplis tésztát készít házhoz szállításra. Veszteségcsökkentés fine dining módra.

Vélhetően Gerendai Károly és partnerei az egyetlenek, akik tavaly decemberben új éttermet nyitottak Magyarországon. Méghozzá a pesti Belvárosban, olyan autentikus magyar tésztaételeket kínálva, mint a túrós, a káposztás és a krumplis tészta, a vargabéles vagy a mákos nudli. Ráadásul a Nudli Tésztakantin hangsúlyozottan a hazai közönségre szabott árszinttel lépett piacra, de igazán speciális helyzetben, hiszen a járványügyi korlátozások miatt még egyetlen vendéget sem fogadhattak helyben. Látványkonyhájából egyelőre csak házhoz szállítással kerül a magyaros kulináriára vevők asztalára az étterem kínálata.

Ne keressünk az időzítésben logikát, ez előremenekülés volt – mondta a Világgazdaságnak Gerendai Károly. A „világevő” gasztroblogger, Jókuti András ötletére épülő tésztaétterem megvalósításába már a járvány előtt belekezdtek, majd az első hullámban leálltak, de miután a bérleti díj és a bérköltségek akkor is ketyegnek, ha tovább halogatják a nyitást, lépni kellett. Így most legalább a költségek 30-35 százalékát kitermeli a házhoz szállítással is ígéretesen debütált Nudli, ahová a Costes éttermek csapatából kerültek át a dolgozók, azaz minden Michelin-csillagos stábtagok közreműködésével készül. Ennek szellemében csak frissen, házilag készült tésztákkal és minőségi, hazai alapanyagokkal dolgoznak.

A rendhagyó ötleteiről ismert Gerendai egy másik üzlettel is épp a járvány második hullámára finiselt: az ugyancsak az V. kerületben kialakított Rumour étterem Rácz Jenő sztárséffel közös vállalkozás, amelynek megnyitását tavaly no­vember 12-re hirdették meg. Az elő­ző naptól elrendelt étterembezárások után a kizárólagos működési forma, az elviteles és a házhoz szállítás itt nem opció, mert a meg sem nyitott étteremben különleges koncepcióra épülő vendégélményt kínálnak majd, és ez a fajta fine di­ning csak személyes jelenléttel működik. Egyelőre nincs értelme kitűzni az újabb nyitónapot, a már tavaly ősszel felvett személyzet a bértámogatásra ugyan jogosult, de azt nem lehet tudni, hogy mikor lehet az éttermet megnyitni.

A két Michelin-csillagos éttermet is jegyző nagyvállalkozó a Costesek csapatának egy részét is igyekszik tovább foglalkoztatni, már nemcsak házhoz szállított fine dining menüt, hanem hamburgert is rendelhetünk tőlük, vagy akár a saját konyhánkba kitelepülő Michelin-csillagos kiszolgálást is. A Costes csoport pandémia előtti 88 fős létszáma mostanra megfeleződött, de még így is sikerült 40 embert megtartani. Még mindig racionálisabbnak tűnik valamit megpróbálni alapjáraton működtetni, mint csak a kiadások minimalizálására törekedni, mert ha mindenkit elküld, és a bérleti jogot feladja, újranyitni még nehezebb lesz a nulláról – véli Gerendai. Ennek ellenére nagy dilemma lesz, hogy mikor és mi nyisson meg az éttermek közül, a korábban főleg gasztroturisták által látogatott Ráday utcai Costes jövője például nagy fejfájást okoz a tulajdonosoknak.

Mint megtudtuk, a Lupa Beach látogatottsága tavaly még nőtt is, de a Lupa-tó környéki komplexum tervezett továbbfejlesztése egyelőre nem időszerű, az idén a szinten tartás a reális cél. A cégcsoport fejlesztési elképzeléseit átütemezték, mert amíg nem látni, mit hoz a jövő, nem tanácsos még nagyobb kitettséget vállalni. A nagy rendezvények, fesztiválok és koncertek újraindíthatóságának időpontja is nagyon bizonytalan még, de legkésőbb márciusra mindenképpen el kellene dőlnie annak is, hogy a Sziget Fesztiválra lehet-e és érdemes-e előadókat szerződtetni, mert utána már nem lesz elég idő egy ekkora eseményt megszervezni – állítja a vállalkozó.

A házhoz szállítással a Nudli a költségek

30-35

százalékát termeli ki

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.