Tizennégymilliárdot helyezett ki a Hiventures
Tavaly mintegy 14 milliárd forint tőkét helyezett ki az MFB csoporthoz tartozó Hiventures, fennállásának négy éve alatt pedig összesen 38 milliárdot – közölte a tőkealap-kezelő. Portfóliójába 350 cég tartozik. Inkubációs befektetési programjában 194 induló vállalkozás részesült tőkében, a magvető, növekedési és KKVPro programokon keresztül pedig 156 érettebb vállalkozás. Négy év alatt 1051 startupot alapító fiatal kapott lehetőséget vállalkozása felépítésére.
A Hiventures a hazai vállalkozások számára azok valamennyi életszakaszában, az ötletfázistól a nemzetközi terjeszkedésig tőkefinaszírozó progamokat kíván indítani, ezekhez a Magyar Fejlesztési Bank ad szakmai támogatást. A többlépcsős finanszírozási rendszerben már 29 vállalkozás lépett feljebb. A 15–65 millió forintos finanszírozással járó inkubációs fázisból 17 cég lépett előbbre, míg a következő, akár 500 millió forintos befektetést nyújtó magvető szakaszból 12 jutott el oda, hogy bekerüljön az akár egymilliárd forintig terjedő növekedési programba.
A Hiventures 3200 beérkezett jelentkezést tárgyal, ezekből már 400-nál is több ügylet jutott túl az első körös, pozitív döntésen.
A standard finanszírozási termékek mellett elérhető mentőprogramokkal a tőkealap-kezelő a koronavírus által sújtott hazai vállalkozások rendelkezésére áll.
A tőkealap-kezelő jelenleg is
3200
jelentkezést tárgyal


