Cégvilág

Csak az AstraZeneca nem szállít elég oltóanyagot az EU-ba

Április közepétől megkezdődhet a védettségi igazolványok alkalmazási a légiközlekedésben, bár ez elemzők szerint komoly személyiségi és adatvédelmi aggályokat vet fel.

A légitársaságokat tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerdán bejelentette, hogy április közepén megkezdik az Apple platformján, később pedig az Andriodén is a digitális védettségi igazolvány alkalmazását. A dokumentum a teszteredményeket, illetve az oltási védettséget igazolja majd, és egyelőre kísérleti jelleggel működik, a bevezetés előtt ugyanis el kell fogadniuk a légitársaságoknak, a repülőtereknek és az országoknak is. Utóbbiak közül elsőként Barbados jelezte, hogy kész erre, és a brit Virgin Atlantic a London és a karibi szigetország között közlekedő járatain

április 16-án meg is kezdi annak gyakorlati tesztelését.

A légitársaságok és a globális turisztikai szektor számára létszükséglet valamiféle védettségi útlevél bevezetése a forgalom felpörgetése érdekében, bár egy ilyen dokumentum szakértők szerint valóságos aknamezőt jelent a személyiségi és adatvédelmi jogok szempontjából. Az IATA azt ígéri, hogy a bizalmas személyi és egészségügyi adatokat nem tárolják majd központi adatbázisban, azok csak az érintett telefonjában szerepelnek majd, és az Európai Bizottság által javasolt rendszer is csak az „alapvető információkat” tartalmazza majd.

Az uniós igazolvány még az Európai Parlament jóváhagyására vár,

de annak sikeres bevezetéséhez az oltási kampány felgyorsítására is szükség van, ami március végéig nem sikerült. A Bizottság szóvivőjének szerdai bejelentése szerint a 27-ek eddig 107 millió adag oltást kaptak, ami messze elmarad az eredeti tervektől, méghozzá az AstraZeneca miatt. A brit-svéd cégtől 120 millió dózisnak kellett volna érkeznie, de ehelyett 29,8 millió jött, míg a Pfizer/BioNTech és a Moderna teljesítette a vállalásait 67,5, illetve majdnem tízmillió adaggal.

Átnevezik az AstraZeneca-vakcinát

A hatóanyagon nem módosítottak, csak a név és a csomagolás változik.

Fotó: Frank Hoemann / Sven Simon / dpa / AFP

Az AstraZeneca körüli problémákat tovább fokozza az oltás és az agyi vérrögképződés közötti esetleges kapcsolat, amely miatt Németországban és Spanyolországban is korlátozzák a vakcinázhatók körét: előbbiben csak a hatvan felettiek, utóbbiban pedig kizárólag az 55 és 65 év közöttiek kaphatják meg az oltást, míg Dániában és Norvégiában változatlanul fel van függesztve. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is folyamatosan követi az AstraZenecával kapcsolatos adatokat, de Alejandro Cravioto, a szervezet Védőoltási Szakértői Stratégiai Tanácsadó Testületének (Strategic Advisory Group of Experts – SAGE) elnöke szerdán ismét megerősítette, hogy a vakcina előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat, így változatlanul támogatják az alkalmazását.

A vakcinákkal kapcsolatos friss hír, hogy a Pfizer befejezte a 12 és 15 év közöttiek tesztelését az Egyesült Államokban,

és az eredmény szerint az oltóanyag biztonságos, és száz százalékos hatékonysággal megelőzi a betegség kialakulását ebben a korosztályban.

A Pfizer vakcinája 100 százalékos védelmet nyújt a 12-15 évesek számára

A vizsgálatok nem találtak biztonsági problémát az oltással kapcsolatban, a következő hetekben hatósági engedélyt kaphat a korosztályban való alkalmazhatósága.

A cég a lehető leghamarabb benyújtja az adatokat az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeletnek (FDA), és Albert Bouria vezérigazgató reményei szerint az új iskolaév kezdete előtt már meg is kezdhetik a kiskamaszok oltását. A kínai Sinopharm and Sinovac vakcinagyártó pedig a WHO-nak nyújtotta be az adatokat, és Cravioto szerint ezek azt mutatják, hogy mindkét vakcina eléri azt a hatékonysági szintet, amelyet a WHO megkövetel, így április végéig megszülethet a döntés arról, hogy megkapják-e a vészhelyzeti alkalmazási engedélyt a világszervezettől.

https://www.vg.hu/kozelet/egeszsegugy-kozelet/sokkal-tobben-kaphatnak-a-pfizer-vakcinajabol-3654391/

 

koronavírus elleni vakcina astrazeneca oltási igazolvány
Kapcsolódó cikkek