Cégvilág

Zöld átállásra készül a BMW is

A BMW-csoport idén már kicsit odalép a gázra, és várhatóan több mint kétszeresére növeli az üzemieredmény-marzsát, hosszabb távon pedig teljes megújulást terveznek az elektromos autózás fejlesztése jegyében.

A BMW üzemieredmény-marzsa a tavalyi 2,7 százalékról ebben az évben 6 és 8 százalék közé emelkedik – közölte a prémiumautó-gyártó szerdán jókora meglepetést okozva az elemzőknek is. A vállalat 2020-as éves eredményei mellett arról is beszámolt, hogy

az évtized végén bevételei 50 százaléka már az elektromos autók értékesítéséből származik majd.

Mini márkájú városi kisautóit például 2030 körül már csak villanymeghajtással fogják gyártani.

Világos menetrendet dolgoztunk ki, miként kovácsoljunk versenyelőnyt az iparág gyors átalakulásából

– mondta Oliver Zipse vezérigazgató, aki szerint a vállalat egyébként nagyon jól elkapta az év elejét, és ezért a tavalyit messze meghaladó nyereségre számít idén. Zipse derűlátása a befektetőkre is átragadt, hiszen szerda dél körül már 4,5 százalékos pluszban, valamivel 84 euró fölött járt a müncheni konszern részvényárfolyama

A menedzsment tervei szerint 2023-ban már egy tucatnyi, kizárólag akkumulátorral működő BMW-modell közül választhatnak majd a vevők.

Az előzetes számok szerint 2025-ben összesen 2 millió, 2030-ban pedig már 10 millió e-BMW fut majd az utakon.

Még abban az évben aztán egy modellváltást hajtanak végre, amelynek eredményeként megjelennek a piacon a „New Class” család modelljei. Nem mellékesen 2025-ben kezdi meg a termelést a konszern debreceni telephelye is az elektromos gépkocsikhoz tervezett padlólemezek előállításával. Így a hazai üzem már a modellváltás évében kapcsolódhat a jövő technológiájához.

Fotó: DIRK WAEM / Belga via AFP

Amennyire csak lehetséges, újrahasznosított anyagokból állítják majd elő az autókat, és mind több bevételre tesznek majd szert az egyre bővülő digitális funkciók beépítésével.

Zipse szerint a BMW gyártja majd a legzöldebb autókat világszerte.

Az előző évet a vártnál sikeresebben záró bajor cégcsoport – amelyet eddig a globális csiphiány sem hátráltatott –, a közeljövőt illetően is tartogatott néhány jó hírt, hiszen az i4 elektromos szedán sorozatgyártását már idén, az eredetileg tervezettnél három hónappal korábban kezdik meg Münchenben, és hamarabb kerül sor az új operációs rendszer telepítésére az elektromos iX SUV-okba is.

A cél az, hogy év végéig létrehozzák a világ legnagyobb, műholdról (over-the-air) frissíthető szoftverrendszerrel ellátott autóflottáját.

Összességében 2020-ban a BMW forgalma 5 százalékkal, 99 milliárd euróra romlott, az adózás utáni profit 23 százalékkal 3,9 milliárd euróra zuhant, egy részvényre jutó nyeresége pedig 5,73 eurót tett ki. A cég egy hete közölte, hogy az osztalékot 60 centtel 1,9 euróra csökkenti.

zöld átállás autógyártás autóipar elektromos autózás BMW
Kapcsolódó cikkek