BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hisznek a tudományban a régióban

A közép-európai régióban a polgárok 87 százaléka ért egyet azzal, hogy negatív következményekkel járhat, ha nem ismerjük fel a tudományok jelentőségét (szemben a globális 82 százalékos aránnyal) – derült ki a 3M kutatásából. A felmérésből az is kiderül, hogy a régió­ban a környezettudatosság szintén kiemelt fontosságú a világ többi országához viszonyítva.

A közép-európai régió lakosságának 59 százaléka tartja elsődleges célnak az éghajlatváltozás hatásainak enyhítését, míg globális szinten csak kicsit több, mint a megkérdezettek fele (51 százalék). Emellett régiónkban a válaszadók 54 százaléka gondolja úgy, hogy fontos lenne a hulladéktermelés csökkentése, 48 százalékuk pedig úgy vélekedik, hogy a fenntartható fejlődés érdekében a levegő minőségének javítására kellene fókuszálni (világviszonylatban ez a két arány mindössze 43 és 37 százalék).

Az európai polgárok meghatározó része egyetért azzal, hogy negatív következményekkel járhat, ha nem ismerjük fel a tudomány értékét és jelentőségét, egyúttal tudatosabbak a tudományos vívmányokban rejlő veszélyekkel kapcsolatban. A génmódosítás a régióban megkérdezettek 60 százaléka szerint hordoz veszélyeket (világviszonylatban mindössze 41 százalék vélekedett ugyanígy). Régiós szinten szintén nagyobb a bizalmatlanság az olyan technológiai innovációkkal kapcsolatban, mint a mesterséges intelligencia (35 és 28 százalék), a blockchain-technológia (29 és 22 százalék), valamint a közösségi internet (23 és 18 százalék).

A régió tagjai egyúttal határozottabban foglaltak állást a vállalatok szerepvállalásával kapcsolatban a környezetvédelmet és a céges kultúrát illetően. Közép-európai régiós viszonylatban a polgárok 53 százaléka, világszinten pedig a 46 százaléka látja úgy, hogy a vállalatok felelőssége innovatív megoldásokkal és befektetésekkel kivenni részüket a klímaváltozás elleni küzdelemből.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.