Japán kézbe került a Caterham
am | A maláj Tony Fernandes és Kamarudin Meranun az F1-szerepvállalásuk kapcsán vásárolták meg a brit Caterham manufaktúrát, nagyra törő terveik is voltak, de azokból semmi nem valósult meg, a mai napig a klasszikus Lotus-konstrukcióval foglalkozik a cég. Az új brit jogszabályok, amelyek szerint egy évtized múlva betiltják a belső égésű motorral szerelt autók forgalmazását, jelentős befektetést követelnek meg, ezt már nem akarták végrehajtani. Vevőnek a japán forgalmazó VT Holdings nevű céget választották ki, amely évente mintegy 120 darab Caterhamet értékesít, és Japán-szerte kétszáz autókereskedése van, de befektetései vannak az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Dél-Afrikában és Thaiföldön is. A VT Holdings vezetője, Kazuho Takahashi 2019-ig aktív versenyző volt, első nyilatkozatában kijelentette, hogy fel akarják készíteni a sportkocsit a közeljövő kihívásaira.


