Kétféle műszerfallal jön a Mercedes-Benz EQS
Már a hivatalos leleplezés előtt közreadták, hogy a 141 centiméter széles Hyperscreen csak egy opció, alapesetben az S-osztályból ismert elrendezéssel, óriási központi érintőképernyővel jön majd az újdonság. A 141 centiméter széles és 2432,11 négyzetcentiméter felületű Hyperscreen kijelző üveglapját 650 fokos hőmérsékleten formálják, és összesen 12 aktuátor rezegteti, hogy az utas visszajelzést kapjon az érintésről. A tanulmányon megismert furcsa megjelenés az alacsony légellenállás számlájára írható, a legkedvezőbb esetben 0,20-os légellenállási együtthatóval rendelkezik (ez a 19 colos felnikkel és sport módban, azaz lesüllyesztett karosszériával érvényes). Egyedülálló vezetési élményt ígér a kifejezetten az autóhoz kikevert illatpatron, illetve hogy a menetzajt 12 különféle paraméter alapján állítja be az elektronika. S ha már illatpatron: az utastéri szűrőben mintegy 600 gramm aktív szén található, a szűrő felülete pedig 150 futballpályányi. A Mercedes-Benz EQS leleplezése április elején esedékes, az európai márkakereskedésekbe augusztusban érkeznek meg az első példányok.


