Magyar cégek is segítettek a horvátoknak
Magyar cégek is segítettek a horvátoknak
Összefogott huszonhárom magyar építőipari vállalat a Mészáros csoport kezdeményezésére, hogy 120 teljesen felszerelt, bútorozott lakókonténerrel segítsék a horvátországi földrengés károsultjait. A több mint 360 millió forint értékű adományozással olyan károsultaknak segítenek, akiknek a háza életveszélyessé vált, vagy súlyosan rongálódott. A tavaly decemberi horvátországi földrengésben otthonok ezrei omlottak össze, és emberek tízezrei kerültek nehéz helyzetbe.
A lakókonténerek az Ökumenikus Segélyszervezet közvetítésével jutnak el Petrinja, Glina és Sisak városba annak érdekében, hogy a károsultak megfelelő körülmények között tudják átvészelni az újjáépítés időszakát.
Ajánlások az éttermek újranyitásához
Várhatóan napokon belül kinyithatnak a vendéglátóhelyek szabadtéri helyiségei. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a https://portal.nebih.gov.hu/ címen elérhető portálján összefoglalta azokat az élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-higiéniai ajánlásokat, amelyek a járványügyi elvárásokkal összhangban megkönnyítik a vendéglátóhelyek biztonságos újranyitását, működtetését, a vendégek és a személyzet egészségének megóvását.
Mint írták, a védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A fogyasztók érdekében különösen fontos, hogy az ételkészítés csak a kifogástalan állapotú és állagú létesítményekben, valamint a megfelelő tudású, egészségi állapotú és oktatással a speciális helyzetre is felkészített személyzettel rendelkező üzletekben induljon újra.


