Újabb jelentős dohányfogás
VG | Regisztrált dohánytermelő tagja is volt annak az illegális dohánykereskedelemmel foglalkozó bűnszövetségnek, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az elkövetők tavaly több mint nyolc tonna, összesen 800 ezer doboz cigaretta megtöltésére elegendő fogyasztási dohányt állítottak elő és értékesítettek, 327 millió forint kárt okozva a költségvetésnek. A nyomozók hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, hármat le is tartóztattak.
Túl forrón szeretjük
VG | Az Európában élők csaknem kétharmada (63 százalék) még mindig 40 Celsius-fokos vagy még magasabb hőmérsékleten mos – derül ki az Electrolux kutatásából. Az elemzés szerint, ha a mosási hőfokot 40-ről 30 fokra állítanánk, évente háztartásonként 27 kilogramm szén-dioxiddal tudnánk tehermentesíteni a környezetünket. Ez az összes európai háztartásra vetítve évente a szén-dioxid-kibocsátás 4,9 millió tonnás csökkenését eredményezné, akkorát, mintha egymillió autót vonnánk ki a forgalomból.
Az emberek látása is romlik
VG | A Google Trends adatai szerint Magyarországon az utóbbi évben másfélszer annyian keresnek rá a szemcsepp szóra, mint a megelőző öt év alatt, egy külföldi kutatás szerint pedig tízből hat ember látása romlott, vagy küzd valamilyen szemproblémával a pandémia óta. Az ok egyértelműen a megnövekedett képernyőhasználat. Nemes Nóra optometrista szerint a gyakori szemszárazság mellett hosszú távon a kék fény makuladegenerációt (a retina súlyos károsodása) és szürke hályogot is okozhat.


