Cégvilág

Többéves csúcsot döntött a márciusi villamosenergia-fogyasztás

A termelés négy százalékkal előzte a tavalyi értéket.

A tavalyi visszaesés után idén márciusban már emelkedett a villamosenergia-fogyasztás: ilyen magas értéket öt éve nem ért el a tavasz első hónapjában – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) márciusi villamos energia piacmonitoring riportjából. A hazai villamosenergia-termelés közel 4 százalékkal volt magasabb, mint tavaly márciusban.

A bruttó villamosenergia-fogyasztás 3 százalékkal volt magasabb, mint 2020 márciusában,

ami egyben az elmúlt öt március legmagasabb értéke (4,06 TWh). Mint írták, a hazai termelés 3,8 százalékkal emelkedett, az össztermelés 61 százalékát a karbonmentes technológiák adták, ezen belül a naperőművek aránya 4,8 százalék volt. A változékony időjárás hatására a naperőművi termelés napi maximuma 270 MWh és 1300 MWh között ingadozott.

A másnapi piaci árak Európa-szerte magasabbak voltak a márciusban megszokott értékeknél.

 

Fotó: Getty Images

Ehhez hozzájárult, hogy a német piacon folytatódott az alacsony szélerőművi termelés, és a szokásosnál nagyobb mértékben kellett a fosszilis termelőkre támaszkodni az ellátásban. A szén- és a gázerőművi termelés is emelkedett. Az elhúzódó hideg időjárás a szén- és gázárakat is emelte, miközben a historikus magasságokba szökő széndioxid-kvótaárak jelentősen növelték a fosszilis villamosenergia-termelés költségeit.

A CO2 drágulása a jövő évi villamosenergia-termékárakat is megemelte.

A német piacon 2011 óta nem látott szinten (56,8 €/MWh) zárta a hónapot a 2022. évi zsinórtermék ára, és a hazai piacon is elérte a 60 €/MWh-t.

Márciusban a szabályozási piacokhoz kapcsolódó költségek jelentősen emelkedtek. A hivatal vizsgálatot indított a kiegyenlítő energia költségek emelkedését okozó tényezők azonosítása és a szabályozói beavatkozás szükségességének meghatározása érdekében.

villamosenergia fogyasztás villamosenergia-termékár Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
Kapcsolódó cikkek