Cégvilág

Eddig több mint 32 milliárd euróba került a Volkswagennek a dízelbotrány

A Volkswagen közel áll ahhoz, hogy megegyezzen és meg is kösse a megállapodásokat a konszern volt elnökével, Martin Winterkornnal arról, hogy utóbbi mekkora kártérítést fizessen a cégnek a dízelbotrány miatt – közölte vasárnap a társaság a Reuters beszámolója szerint. Összegekről a cég szóvivője nem beszélt.

Fotó: AFP

Az egyezséggel a társaság megpróbál továbblapozni a konszern eddigi legnagyobb vállalati válságán, amelyben beismerte, hogy illegális szoftvereket használt az Egyesült Államokban végzett dízelmotorok teszteléséhez. A VW szóvivőjének közlése szerint a felügyelőbizottság szombati ülésén megállapodott a volt vezérrel az alapvető feltételekben. Mint írta, a szükséges megállapodásokat a következő napokban kötik meg.

A dízelbotrány kitörése óta a VW összesen 32 milliárd eurót fizetett különböző büntetésekre, bírságokra és jogi eljárásokra.

Korábbi hírek szerint Martin Winterkorn abba egyezett bele, hogy a dízelbotrányban játszott szerepe miatt 10 millió euró kártérítést fizet a német autógyártónak.

Az Autopor.hu korábbi cikke szerint, a VW AG még márciusban jelentette be, hogy kártérítést fog követelni Winterkorntól, miután a felügyelőbizottság nyomozása megállapította, hogy a volt vezető a 2015-ben kirobbant dízelbotrány ügyében többször is megszegte hivatali kötelezettségeit. A vállalat akkor továbbá közölte, hogy más egykori vezetőitől is kártérítés iránti keresetet fog benyújtani.

 

Martin Winterkorn Volkswagen dízelbotrány Volkswagen Csoport dízel
Kapcsolódó cikkek