Már nem zárkóznak el a Budapest Airport Zrt. értékesítése elől a tulajdonosok – tudta meg a Magyar Nemzet.

A magyar kormány nem kötelező erejű vételi ajánlatát, amelyet a repülőtér tulajdonosai a héten kaptak meg, nem utasították vissza, mint korábban, de piaci érték alattinak ítélték meg.

Fotó: Balaton József

Ez jelentős változás a korábbiakhoz képest, ugyanis egészen eddig kizárták részesedésük eladását. A lap kérdésére Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta, folyamatban lévő ügyről nem kíván nyilatkozni. Hasonlóképpen nem válaszolt a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance német székhelyű repülőtér-kezelő társaság sem.

Az állam célja, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön.