BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keményen megdolgoztatta a söripart a járvány

Három-négy év múlva érhető csak el a járvány előtti, 2019-es szint a Dreher szerint. Bár folyamatosak a beruházások a sörgyárban, az áremelkedéssel párosuló alapanyag- és csomagolóanyaghiány nem várt nehézségeket okozott.

Vegyes évet zár a Dreher Sörgyárak Zrt., hiszen az éttermeket, kocsmákat, kisvendéglőket és szállodákat magában foglaló HoReCa-szektor a tavalyi évhez hasonlóan az idén is négy hónapig zárva volt – közölték a VG-vel a vállalatnál. Rávilágítottak, hogy a fennmaradó nyolc hónapban is elmaradt a várakozásoktól a vendéglátás teljesítménye, miután az emberek tartózkodóbbak, óvatosabbak lettek a járvány miatt. Bár az optimizmus töretlen volt, a sörgyár értékelése szerint a turizmus nem épült vissza a nyáron úgy, ahogyan azt sokan remélték, ez a kihívás pedig az egész iparágat érinti.

A Drehernél azt gondolják, hogy a pandémia előtti, 2019-es szintre nagyjából három-négy év múlva fognak csak visszatérni.

A munkatársak egészségének védelme és a folyamatos termelés biztosítása is mindvégig prioritást élvezett a kőbányai sörgyárnál. Tájékoztatásuk szerint ennek érdekében gyors és hatékony intézkedéseket hoztak, amelyeket a piaci és járványügyi helyzet függvényében rendszeresen felülvizsgálnak. Mindezekkel párhuzamosan globális problémák jellemzik az ellátási láncokat: alapanyag- és csomagolóanyaghiány van. Mindkét fronton felgyorsult az áremelkedés a második félévben, a jelentős volatilitás további fejtörést okoz. A Drehernél példaként a gabona, illetve az alumínium drágulását hozták fel, az előbbi esetében 30, az utóbbinál 40-50 százalékos áremelkedést tapasztaltak. Ezek a megváltozott paraméterek nehezebb helyzetbe hozták a termelést.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A beruházások közül kiemelték, hogy idén fejezték be a szűrőcserét, de újakra váltották a meglévő hűtőkompresszorokat is, amelyek szintén hozzájárulnak a sörgyár energiahatékonyságának javításához. Ennél az irányvonalnál maradva, jövőre folytatják a sörgyár technológiai folyamatainak megújítását. A termékfejlesztések kapcsán pedig arról beszéltek a Drehernél, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a magyar fogyasztók érdeklődése egyre inkább a prémium termékek felé irányul, de az is igaz, hogy ebben a szegmensben történnek az innovációk. Újdonságokat jövőre is tartogat a sörgyár, ugyanakkor az idén bevezetett termékekkel is van még tennivaló. Erre jó példa a Viper, amelynek megjelenése új kategóriát teremtett a magyar piacon, ez nem más, mint a hard seltzer.

Fotó: VG

Kedvező volt a fogadtatása az áttetsző szénsavas alkoholos italnak: csipetnyi gyümölcsízesítés jellemzi, a kívánt alkohol- és szén-dioxid-szintet pedig fermentációval érik el. Az új trend az Egyesült Államokból érkezett, ami nem meglepő, hiszen a kraftfőzdéknek is a tengerentúlon van a bölcsője, mint ahogy ott alakult ki az első és a második kézműves sörforradalom is. A hard seltzer esetében a Dreher most a hazai fogyasztók ismereteinek mélyítésére koncentrál. Mindemellett a söriparban az alkoholmentes variánsok is egyre keresettebbek a fogyasztók tudatos életmódja miatt. Éppen ezért a Dreher Sörgyárak azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra a teljes választékának 20 százaléka alkoholmentes legyen.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.