Az energiaszektor vezető vállalata és a legjobb európai gyakorlatokkal bíró társaság lett a Schneider Electric a férfiak és nők munkahelyi egyenlőségét vizsgáló európai jelentésben, a GDI indexben. A társaság ráadásul az európai nagyvállalatok között az első 20, Franciaországban pedig az első 5 között végzett a rangsorban. 

A hazai érdekeltségeknél is kiemelt figyelemmel kezelik a nemek közötti egyenlőség biztosítását: egyik gyárukat már nő vezeti, a női közép-és felsővezetők aránya pedig nagyságrendileg 40-50 százalék a különböző telephelyeken. 

A 2021-es jelentés 668 európai vállalatot vizsgált, amelyek többsége nyilvánosan jegyzett és a STOXX Europe 600-ban is szerepel. Az így kapott index (GDI) egy olyan összesített mutató, amely a nők arányát tükrözi a vizsgált társaságoknál az összes vezetői pozícióban, az igazgatótanácsokban, a végrehajtói pozíciókban és az igazgatótanácsi bizottságokban. 

Fotó: Shutterstock

Lassú emelkedés, kimagasló eredmény a Schneidernél

2021-ben a teljes vállalati minta átlagos GDI értéke 0,59 pont volt, ami 5 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi, 0,56-os értékhez képest. 

A Schneider Electric GDI index értéke 0,92 pont, ami 0,14 ponttal magasabb, mint a 2020-ban elért eredmény.

A GDI-jelentés azt mutatja, hogy a vállalati vezetésben a változás lassú, és további intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a nők megfelelő arányban vehessenek részt a legfelsőbb döntések meghozatalában. A cég 2025-ös fenntarthatósági céljai között szerepel a nők arányának növelése.

Terveik szerint 3 év múlva az újonnan felvett munkatársak fele nő lesz, a középvezetők esetében 40, a felsővezetőknél pedig 30 százalék lesz a hölgyek aránya.

Tavaly a vállalat napi irányításáért felelős igazgatótanácsa mérföldkövet ért el a nemek közötti sokszínűség terén, hiszen a tagok 44 százaléka nő volt.