Az IKEA számára a koronavírus-járvány miatt otthonaikba szorult emberek kiváló üzleti lehetőségnek bizonyultak, így nem meglepő, hogy a svéd multi magyarországi leánya 109 milliárd forintos teljes kiskereskedelmi forgalmat ért el az augusztus 31-ig tartó 2021-es pénzügyi évben– derül ki a cég csütörtöki közleményéből. Mindez 12 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi érték.

Az online területén is virágzik a bútorkereskedő üzlete, az értékesítés 19,3 százaléka már a virtuális térben történt tavaly, ami 6 százalékos növekedésnek felel meg.

Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

A vállalat azonban nem csak az online térben tervez tovább növekedni, ezért 2022-ben két Budapesten kívüli nagyvárosban új formátumú pop-up stúdiók is nyílnak. Az IKEA növekedését még inkább kiemeli, hogy minderre úgy voltak képesek, hogy az üzletek több mint egy hónapig zárva voltak a lezárások miatt.

A vállalat a digitális megoldások körében is igyekszik egyre többet nyújtani, ennek egyik eredménye a cég mobilalkalmazásának 127 ezer felhasználója, ugyanakkor mindezt viszonylag olcsón tudták elérni, hiszen az Örs vezér téren a Piactér irányába épített átjáróhíd és a digitális megoldásokra költött befektetések együtt kerültek 390 millió forintba.

 

A cég honlapját 2021-ben 12 millió egyedi látogató kereste fel, ami 1,9 millióval több az egy évvel korábbinál, míg az áruházakba látogatók száma 0,9 millióval 7 millióra nőtt. A munkaerőhiány ellenére sikerült 165 új dolgozót felvenniük, azonban a béreken is emelniük kellett átlagosan 10 százalékot és 153 millió forint értékben jutalmat is kiosztanak a dolgozók körében.

Folytatódik a cég Pozitív hatással az emberekre és a bolygóra stratégiája is melynek keretében használt és korábban kiállított termékeket is lehet vásárolni. Az IKEA Family tagok számára elérhető a gyermekbútorok garantált visszavásárlása is, mely egy lépés annak az irányába, hogy a cég 2030-ra körkörös és klímapozitív vállalattá váljon.

A cég regionális vezetője, David McCabe arról is beszélt, hogy a mobilalkalmazás segítségével indulhat a pénztárnál való sorban állást kikerülő Scan&Go program, igaz egyelőre csak Csehországban, de azt ígérik 2023-ban már Magyarországon is elérhető lesz a lehetőség.