
Trump: az európai vezetők nagyszerű emberek – az orosz-amerikai csúcsba azonban nem lesz sok beleszólásuk
Donald Trump a Truth Socialon közölte, hogy rövidesen egyeztet európai vezetőkkel az orosz–amerikai csúcstalálkozó előtt, akiket „nagyszerű embereknek” nevezett, „akik meg akarják kötni az egyezséget”. A beszélgetésen több uniós vezető, köztük Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részt vesz, Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel együtt.

A találkozó célja, hogy utolsó alkalommal befolyásolják az amerikai álláspontot az augusztus 15-i alaszkai Trump–Putyin-csúcstalálkozó előtt. Az európai vezetők szerint a békéről nem lehet Ukrajna részvétele nélkül dönteni, és elutasítanak minden olyan tervet, amely területi engedményeket írna elő Moszkva javára.
Történelmi egyezség születhet az orosz–amerikai csúcstalálkozón
Az alaszkai Anchorage-ban megrendezendő csúcstalálkozó szimbolikus helyszínt kapott: az állam 1867-ig Oroszországhoz tartozott, a város pedig a hidegháború alatt az USA stratégiai katonai bázisává vált. A mostani esemény az első orosz–amerikai csúcs az USA területén 1988 óta.
A diplomáciai háttérben azonban komoly feszültség húzódik. Zelenszkij nem kapott hivatalos meghívást a találkozóra, ami Kijev szerint veszélyes precedenst teremthet. Közben az orosz erők új offenzívát indítottak a Donbász régióban, miközben Trump a megbeszélést „hallgatási gyakorlatnak” minősítette. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy egy sietve megkötött megállapodás hosszú távon alááshatja Ukrajna biztonságát és a nemzetközi rend stabilitását.
Moszkva feltételei változatlanok: Kijev búcsút mondhat az elcsatolt területeknek – az ukrán hadseregnek visszavonulót kell fújnia
A nyugati kompromisszumremények gyorsan szertefoszlottak. Moszkva az orosz–amerikai csúcstalálkozó előtt megerősítette, hogy változatlanok a háború lezárásához szabott feltételei.
Ajánlott videók





