Rekordértékű felvásárlást jelentett be a napokban a Microsoft, közlése szerint 68,9 milliárd dollárt fizet a cégért, amely olyan játékokat fejlesztett ki, mint a Call of Duty, a World of Warcraft és a Candy Crush, ám a társaságot az elmúlt évben belső botrányok sújtották. 

Az akvizíció 50 százalékkal növeli a Microsoft játékbevételét, és megmutatja, milyen erős a Satya Nadella vezette cég. A Microsoft az üzleti szoftverek és a számítási felhő óriása, a mostani felvásárlás révén pedig a metaverzumok területén is a legerősebbek közé lép, amivel egyértelmű üzenetet küld a Facebooknak is.

Óriásit nőtt a Microsoft

Kinevezése óta, ami 2014-ben történt, Satya Nadella átalakította a céget, és rendkívül hatékony pénztermelővé tette, így a piaci értéke több mint hétszeresére emelkedett: 302 milliárd dollárról 2290 milliárdra.

A Dell Technologies 2015 októberében jelentette be legnagyobb, 67 milliárd dolláros technológiai akvizícióját. Ez a rekord dőlt meg kedden, amikor a Microsoft bejelentette, hogy 68,9 milliárd dollárért veszi át az amerikai Activision Blizzard céget. A Microsoft ezzel jelzést adott arra is, hogy a Blizzard tevékenysége olyan területet érint, amellyel számolni kell, és hosszú távon megtérülhet ide befektetni. 

Nadella vezetése alatt a Microsoft hatalmas étvágyat mutatott az akvizíciók iránt: 26 milliárd dollárért vásárolta fel a LinkedInt, és 2016-ban 16 milliárdot fizetett a Nuance Communications Inc. átvételéért. De a mostani felvásárláshoz képest mindkét korábbi „nagybevásárlás” eltörpül. 

Jelentős és folyamatos felvásárlások

Nadella az akvizíciók után nem igyekezett gyökeresen megváltoztatni a megvásárolt cégeket, hanem apró lépésekkel integrálta. A Microsoft megpróbálta megvásárolni a Pinterest, a Discord és a TikTok egyesült államokbeli tevékenységeit, de nem sikerült. Viszont nagyon sikeres volt a videójátékokban.

Nadella nyolc éve alatt tíz videójáték-fejlesztőt vásárolt a Microsoft, köztük olyan cégeket vett meg, amelyek olyan játékokat hoztak létre, mint a Doom és a Minecraft, és a teljes összeg meghaladja a 10 milliárd dollárt az összes játékvásárlásra. A Microsoft játékstratégiája az, hogy növelje azoknak a számát, akik havi Game Pass-előfizetést fizetnek. A szolgáltatásnak jelenleg körülbelül 25 millió felhasználója van.

Ha az Activision Blizzard felvásárlása megkapja a hatóságok jóváhagyását, és ha így 2023 közepéig mindent integrálnak, a Game Pass felhasználóinak száma több millióval fog növekedni, különösen azért, mert a becslések szerint 400 millióan játszanak az Activision által fejlesztett játékokkal.

Felkészülés a metaverzumokra

A járvány idején megnőtt az emberek videóojátékok iránti érdeklődése is. A videójátékok terén nagy a változás: növekszik azoknak a száma, akik a felhőben játszanak, és különösen egyre több szó esik a metaverzumokról (metaverse), a virtuális világokról, amelyekben az emberek dolgozhatnak, építkezhetnek, harcolhatnak különféle digitális avatarok használatával. 

A Microsoft a harmadik legnagyobb videójátékcég lesz, amelyet csak a Tencent és a Sony előz meg, és a virtuális, illetve a kibővített valóságban kezd meghatározó erővé válni. A bejelentés hatása meglátszott a piacon, a Sony részvényei 9 százalékot csökkentek, ami az elmúlt évek legnagyobb visszaesése.

Kiélezett a verseny a játékkonzolok terén is, és sokak szerint a Sony sikeresebb, mint a Microsoft, mert érdekesebb játékai vannak, főleg az exkluzívak tekintetében. Az Activision Blizzard játékai a felvásárlás után a Sony- és Microsoft-konzolokon is játszhatók, de az még várat magára, hogy a Microsoft dönt-e úgy, hogy kizárólag Xboxra készülnek.

A Microsoft azért is vásárolhatta meg az Activisiont, mert meglátása szerint néhány éven belül metaverzumerővé válik. A felvásárlási bejelentés hivatalos nyilatkozatában Satya Nadella kifejti, hogy a videójátékok kulcsszerepet fognak játszani a platformok fejlesztésében a jövő metaverzumai tekintetében. Azt is elmondta, hogy a metaverzum nem központosított, hanem különféle platformokból áll, de „a tartalom és az alkalmazások robusztus ökoszisztémát alkotnak”.

A Microsoft akvizíciója a Facebooknak (október végén Metának átkeresztelve) is szeretne üzenni, amely nagy ambíciókat jelentett be a metaverekkel kapcsolatban. A Microsoft arra fogad, hogy a jövőben a fogyasztók nemcsak telefonon, konzolon és számítógépen akarnak majd játszani, hanem a virtuális valóságban is.

Fotó: CHRISTOPHE GATEAU / AFP

A Microsoft tavaly 15,4 milliárd dollárt keresett a videójátékokból (a teljes bevétel 9 százaléka), az Activision pedig 8,7 milliárdos bevételt ért el 2021-ben, így a számítások szerint a Microsoft játékbevétele több mint 50 százalékkal nőhet, ha a céget hozzáadják portfólióhoz.

Activision Blizzard értéke

Az Activision Blizzard piaci kapitalizációja 50 milliárd dollár, szemben a december eleji 45 milliárddal. A 2021 februárjában érte el történelmi csúcsát, amikor a piaci kapitalizáció rövid időn belül meghaladta a 80 milliárd dollárt. Az Activision részvényei 30 százalékot estek az elmúlt hat hónapban, a cég az elmúlt negyedévben több mint 600 millió dollár nyereséget ért el. A vállalatnak a vezető okozta imázsválsággal kellett szembenéznie szexuális zaklatás miatt. 

 Novemberben a cég részvényei 10 százalékot veszítettek értékükből, miután a Wall Street Journal azt írta, hogy Bobby Kotick vezérigazgató évek óta tudott a nagyon súlyos vádakról, de nem tájékoztatta az igazgatóságot. Például egy alkalmazott panaszkodott, hogy 2016-ban egyik felettese megerőszakolta.

A társaság vezetője és az igazgatóság az elmúlt hónapokban egyre erősödő nyomást érzett a részvényesek, az üzleti partnerek, de a hatóságok részéről is, hogy határozott lépéseket tegyen a cégnél jelentkező problémák megoldása érdekében. A Microsoft várhatóan többet tesz a vállalati kultúra javításáért.