Majdnem minden startup zöld színeket lát
A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek a működésük során – derül ki a K&H felméréséből. A legtöbben minél energiahatékonyabb és környezetbarátabb termék előállítását és szolgáltatás nyújtását szeretnék elérni. A most induló vagy még korai fejlődési szakaszban lévő cégek 95 százaléka ugyanis legalább egy szempontból igyekszik a működését zöldíteni. A legjellemzőbb, hogy terméküket vagy szolgáltatásukat kívánják energiahatékonyabbá és környezetbarátabbá tenni (58 százalék). Emellett szintén sokan részesítik előnyben a helyi alapanyagokat, a válaszadók 35 százaléka igyekszik velük dolgozni.

A fenntarthatósághoz hasonlóan az utóbbi években a digitalizáció is szinte az összes cég életében jelentős szerephez jutott.
Ezt jól mutatja, hogy a felmérés alapján a vállalkozások 86 százaléka elérhető online a vásárlók és partnerek számára, fel lehet velük venni a kapcsolatot az interneten keresztül. A pénzügyek digitális kezelése is élen jár, a cégek 83 százaléka intézi így azokat. Ez általában nemcsak leegyszerűsíti a bankolást vagy a könyvelési feladatokat, hanem költségelőnnyel is jár. Ám a legtöbben nem állnak meg itt: a vállalkozások 80 százaléka vesz fel rendelést az interneten keresztül, 79 százalékuk pedig már belső ügyviteli folyamatait is digitalizálta. Feltehetően az otthoni munkavégzés széles körű elterjedésének köszönhető, hogy 10 cégből 6 biztosít mobiltelefont, laptopot vagy internetelérést alkalmazottainak. A termelési, gyártási folyamatok automatizálása terén azonban van még hová fejlődni, ez eddig a cégek nagyjából felének (46 százalék) sikerült.