BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Legfelső szinten is döntöttek Bigéékről

A Nitrogénművek csoportra kiszabott rekordbírság ügye a Kúriáig jutott. A Bige László érdekeltségébe tartozó cégeknek a választásig már biztosan nem kell fizetniük.

Múlt héten hétfőn, március 21-én érdemi döntést hozott a Kúria a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és társai azonnali jogvédelem tárgyú ügyében – erről a Kúria kommunikációs osztálya adott tájékoztatást a VG-nek. Ez az a procedúra, amely arról szól, hogy ki kell-e fizetnie a Bige László érdekeltségébe tartozó cégcsoportnak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rá kiszabott rekordbírságát. A nagyvállalkozó tavaly október óta igyekszik elérni, hogy függesszék fel a több mint 11 milliárd forintos büntetés végrehajtását. A Kúria döntése volt az utolsó mozzanat a hosszúra nyúlt jogi folyamatban, az jogerős.

Fotó: SIMON MORICZ-SABJAN

Bár az egyelőre nem ismert, hogy a legfőbb hazai bírói fórum milyen álláspontra helyezkedett a kérdésben, az biztos, hogy Bige Lászlónak az országgyűlési választásig nem kell átutalnia a bírság összegét. A Kúria kommunikációs osztálya azt közölte lapunkkal, hogy a döntés tartalmáról csak azt követően ad tájékoztatást, hogy megtörtént a végzés kézbesítése az érintettek részére. Ehhez előzetesen a végzést is meg kell szövegezni, amire tudomásunk szerint 30 nap áll rendelkezésre. Vagyis április végénél előbb aligha ismerhetik meg hivatalosan is a felek a Kúria döntését és indoklását.

A VG megkeresésére a GVH megerősítette, hogy a Kúria tájékoztatása szerint megszületett az azonnali jogvédelemről szóló végzés, de ez jelenleg „írásba foglalás alatt van”. Ennek kapcsán kiemelték, hogy a döntés még nem érkezett meg a GVH-hoz, így egyelőre nem tudnak a tartalmáról információval szolgálni.

A Bige-csoport és a versenyhatóság között nemcsak a bírság kapcsán van vita, hanem magát a műtrágyakartellt megállapító GVH-határozat miatt is, amelyet a Nitrogénművek Zrt. a Fővárosi Törvényszéken támadott meg. Ennek állásáról a GVH-nak ugyancsak nincs tudomása, forrásaink mindenesetre úgy fogalmaztak, hogy „Bigéék foggal-körömmel védekeznek”. Bár a jogorvoslati eljárás elbírálása már tavaly óta zajlik, az, hogy eddig érdemben nem történt előrelépés, nem számít rendkívülinek. A GVH emlékeztetett rá, hogy a tapasztalatok szerint a versenyfelügyeleti határozatokkal szembeni, tartalmi jogorvoslatok elbírálása hosszabb ideig is eltarthat. Mindezt a statisztika is alátámasztja: a 2010 és 2020 között lezárult kartellügyekben a bírósági felülvizsgálat – a rendkívüli jogorvoslatokkal együttesen – átlagosan 4 év 2 hónapig tartott.

Vagyis a jogorvoslat még bőven időn belül van, a büntetés kifizetésének összességében fél éven át tartó blokkolása viszont már soknak tűnik. A több mint 11 milliárd forintos büntetést a versenyhivatal még október 22-én szabta ki a Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-re és vállalkozáscsoportjára. Ennek kiegyenlítésére harminc nap állt rendelkezésre. Az összesen hat érintett Bige-vállalkozás azonban november végén keresetet nyújtott be a határozattal szemben, és azonnali jogvédelem iránti kérelemmel fordult a bírósághoz. Az eljáró Fővárosi Törvényszék december 21-én utasította el a beadványt, és mondta ki, hogy a Nitrogénművek csoportnak át kell utalnia a műtrágyakartellben rá kiszabott bírságot. A vállalkozások ezt a végzést is megtámadták, és idén január 5-én fellebbezést terjesztettek elő. Ebben illetékes a Kúria.

A műtrágyakartell a GVH megállapításai szerint az elmúlt időszak legjelentősebb versenykorlátozó magatartása, amely 2009 és 2016 nyara között zajlott. Összesen 11 cég ellen indult vizsgálat, közülük nyolc kapott bírságot, együttesen 14,1 milliárd forintot. A Hőgyészi Agrokémia Kft. és a Cargill Magyarország Kereskedelmi Kft. időben fizetett, a Nitrogénművek csoport azonban nem, ugyanis tagadja a jogsértést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.