Statisztikák bizonyítják, hogy az autók döntő többsége élettartamának 95 százalékában áll, tehát a kihasználtsága igen alacsony, miközben ennél a mutatószámnál a megosztott gépkocsik akár nyolcszor jobb arányt is elérhetnek. Városi környezetben egy megosztott autó akár 7-10 sajátot is kiválthat a forgalomban, így a carsharing népszerűsödésével folyamatosan csökkenhet a városban használt kocsik száma, ezzel pedig kevesebb lesz a dugó és több a városlakók rendelkezésére álló tér, amit addig a parkoló autók foglaltak el. A trendet az is erősíti, hogy a Share Now statisztikája szerint a szolgáltatást használók rendszeresen kombinálják az autómegosztást más közlekedési megoldásokkal: tömegközlekedéssel, kerékpár vagy rollerek használatával is a városi mobilitás megoldására.


 

Az autómegosztás jelenleg elsősorban a fiatalabb korosztályok körében népszerű, de látható nyitottság a szolgáltatásra a saját autóhoz historikusan jobban ragaszkodó korcsoportok esetén is. A Share Now egyértelmű célja, hogy minél több különböző felhasználói mobilitási igényt ki tudjon elégíteni, ezért elérhető a felhasználók számára a kabrióktól kezdve a négyszemélyes elektromos autókon át egészen a családi járművekig 13-féle modell, néhány perctől akár egészen 30 napig is. Úgy vélik, a megosztott autós mobilitási szolgáltatás akkor tud jól működni, ha folyamatosan átlagosan legalább 3-4 jármű rendelkezésre áll egy négyzetkilométeren belül, így lehet ugyanis elérni, hogy néhány perces sétatávra legyen elérhető autó a felhasználóknak.