A Virág Judit Galéria a járvány miatt hónapokig zárva tartott, és az utána következő időszakot is fejlesztéssel töltötte. Mi lett ennek a hozadéka?
Valóban, az utóbbi években körülbelül 30 millió forintot fordítottunk szoftver- és online-fejlesztésekre, illetve több százmillió forintból újult meg és bővült a galéria, amely így ma már több mint 800 négyzetméter alapterületű. A fejlesztéseknek köszönhetően immár évente hét-nyolc aukciót tudunk rendezni, míg korábban csak három-négyre volt lehetőségünk. A járvány nálunk is felgyorsította a digitalizációt, már online is közvetítjük az árveréseket, illetve saját platformot fejlesztettünk, amelyen licitálni is lehet. Erre azért volt szükség, mert így nem kerülnek ki az ügyfél adatai harmadik félhez. Ez a fejlesztés nagy növekedést hozott az ügyfelek számában, és az elmúlt pár évben megfigyelhető trendet is felerősítette, amely szerint már nemcsak a drága, nagy olajfestményeket keresi a közönség, hanem a megfizethetőbb, de minőségi grafikákat is. Ezért elkezdtünk kisebb, tematikus aukciókat is tartani, amelyeken általában kétszáz tétel kerül kalapács alá.
A közönség összetétele is változott?
Korábban abban a tévhitben éltünk, hogy alapvetően egy kis ország vagyunk, kicsi a piac, és ha valakit érdekelnek a műtárgyak, akkor személyesen eljön a galériába. Kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna, az online jelenlétünk ugyanis ledöntötte a Budapest-központúságot, sokkal szélesebb vevőkört tudunk megszólítani, és nagyfokú nyitottságot is tapasztalunk. Eddig is voltak szlovák, osztrák, német és amerikai ügyfeleink, az online jelenlét hatására azonban erősebben vannak jelen a környező országok vásárlói is, például Romániából és Szlovéniából.
A közönségünk átlagéletkora is változott, míg tíz éve inkább az idősebb korosztály érkezett a galériába, addig mára sok fiatal vendégünk van. A nagy, tematikus kiállításainkat több ezren megnézik, olykor a Jászai Mari térig áll a sor. Az aukciókon általában nyolc-kilencszázan vesznek részt, a karácsonyin pedig akár ezren is.
Általában mekkora egy aukció forgalma, és zömében milyen értékű műtárgyakból tevődik össze?
Az évi hét-nyolc aukció közül általában a karácsonyi a legnagyobb. Tavaly a téli aukció forgalma meghaladta az egymilliárd forintot. A kikiáltási ár általában a becsült érték 75 százaléka szokott lenni, tehát mindig egy picit a piaci érték alatt van. Egy jó minőségű Rippl-Rónai-grafikát már 200-300 ezer forintért is lehet vásárolni, míg a művész egy olajképének értéke akár 100-200 millió forint felett is lehet.
A csúcsot egy Csontváry-Kosztka Tivadar- festmény tartja, amely 460 millió forintos leütéssel tavaly decemberben kelt el.
Egy aukción körülbelül kétszáz tétel szerepel, amelyet négy-ötszáz tételből válogatunk össze. Ennek egy jelentős része kisebb értékű, pár százezer forintért megvásárolható, egy szintén jelentős része pedig pár millió forintért. Ezeknél jóval kisebb arányt képviselnek a tízmillió forint feletti műtárgyak, és csak egy-kettő éri el a százmillió forintot.
A műtárgyak beszerzését mennyire gátolják a nemzetközi nehézségek?
Még mindig nagyon sokan jönnek be az utcáról, hogy eladnának egy-egy képet, illetve cserélődnek a gyűjtemények darabjai is. Gyakran találkozunk azzal, hogy az 1990-es években gyűjtött darabok ismét megjelennek a piacon, mert vagy a gyűjtő családja adja el a műtárgyakat, vagy maga a gyűjtő cseréli, mert például harminc év alatt változott az ízlése. Sok olyan anyaggal találkozunk, amely az 1990-es vagy a 2000-es években már volt árverésen.
Az igazi szenzáció viszont még mindig az, ami sosem volt a piacon, és erre a külföld a legjobb terep. Sok 20. századi nagy magyar festő azokban a városokban élt és alkotott, amelyek éppen a világ kulturális központjai voltak – Párizs, Berlin, Róma, New York –, és ha ott adták el a képeket, akkor nagy eséllyel ott is maradtak. Így kerülnek vissza Magyarországra lappangó, elveszettnek hitt műtárgyak. Folyamatosan keressük is ezeket az alkotásokat, ugyanakkor mivel ez hatalmas kutatómunkát igényel, sok időt vesz igénybe, és általában nincs szükség fizikai jelenlétre, így ebből a szempontból a nemzetközi nehézségek nem igazán befolyásolják a munkánkat.
Az ukrajnai háború gyakorol bármilyen hatást a magyar műtárgypiacra?
A krízisek idején az emberek általában a stabil, biztos befektetéseket keresik, ezt tapasztaltuk a járvány idején is, az igazán jó minőségű műtárgyak ára a korábbi válságokban sem változott, és úgy látjuk, hogy egyelőre töretlen a befektetői bizalom. Arra számítunk, hogy ez így is marad. Az ügyfeleink magyarok vagy nyugat-európai vásárlók, orosz és ukrán ügyfelünk nincs, így ebből a szempontból sem vagyunk üzletileg érintettek.
Nemrég átvette az édesanyjától, Virág Judittól az árverések vezetését. Várható, hogy újabb feladatok kerülnek önhöz?
Nagy lépés volt az árverések átvétele, nem tudtuk, hogyan fogadja majd a közönség, főleg úgy, hogy édesanyámat váltom ezen a területen, aki a szakma legendája, megkerülhetetlen alakja. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy leváltanám őt, időközben akkorára nőtt a galéria, annyi pluszterület és feladat lett, hogy mindez számomra is helyet csinált. A katalógusok összeállítását, szerkesztését végzem, a kutatómunka koordinálását, illetve a HR-feladatok és a szervezetfejlesztés lett az én munkám az árverések vezetése mellett. De arról szó sincs, hogy édesanyám és a férje, Törő István kiszállna a galéria életéből, ahogyan az elmúlt 25 évben, továbbra is ők a vezetők.
