visszautasította a felkérést, hogy beüljön a Twitter igazgatótanácsába – közölte a cég vezérigazgatója. Parag Agrawal leszögezte: jóllehet Musk nem tagja a tanácsnak, ő a Twittert működtető vállalat legnagyobb részvényese, így a testület nyitott a véleményére és a javaslataira.

Fotó: NurPhoto via AFP

Musk a múlt héten vásárolta meg a Twittert működtető közösségimédia-vállalat részvényeinek 9,2 százalékát, azaz 73,48 millió Twitter-részvényt. Ez mintegy 2,89 milliárd dollárjába kerülhetett Musknak, aki korábban többször is panaszkodott a szólásszabadság megsértése miatt a platformon, és egy új közösségi hálózat létrehozását is felvetette.

Miután nyilvánosságra került, hogy Musk lett a Twitter legnagyobb részvényese, felajánlottak számára egy helyet az igazgatótanácsban, amely április 9-től élt volna, ám Musk aznap reggel közölte: nem kíván élni a lehetőséggel.

Anrawal a Twitter munkatársainak írt emailben azt írta:

Valószínűleg ez a legjobb döntés, ami Musk hozhatott.

A részvényvásárlást megelőzően megkérdezte Twitter-követőit, hogy a mikroblog-szolgáltató vajon betartja-e a szólásszabadság elveit. Musk honlapja szerint több mint 2 millióan szavaztak, és döntő többségük, 70,4 százalékuk válasza az volt, hogy nem.