BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Karácsony Gergely azt állítja, nem csúszik a 3-as metró átadása, pedig a projekt honlapján is ennek ellenkezője szerepel

Reagált a főpolgármester lapunk tegnapi cikkére, amiben megírtuk, hogy 2023 első negyedéve helyett 2023 második negyedében vehetik vissza teljes egészében az utasok a már öt éve lezárt M3-as metróvonalat. Szerinte mindig is 2023 második negyedéves befejezésről volt szó. Ezt azonban erős bizonyítékok cáfolják, például a projekt hivatalos honlapja is.

Tegnap szinte a teljes médiát végigjárta egy félreértésen alapuló hír a csúszásról, pedig a valóság az, hogy az M3-as metróvonal felújítása ütemterv szerint halad – erről írt posztot a közösségi oldalán Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint a helyzet semmit nem változott az elmúlt időszakban: jövő év tavaszán adható át az utasforgalomnak a 3-as metró teljes szakasza. Sőt, megjegyezte, a BKV-nál abban bíznak, hogy néhány állomást a tervezettnél hamarabb sikerül átadni az utasoknak.

Csúsztatás, hogy nem csúszik a M3-as metróvonal átadása

Karácsony Gergely reakciója a VG tegnapi cikkének szól, amiben megírtuk, hogy szépen csendben újabb negyedévet csúszott a 3-as metró felújításának átadása. A főpolgármester cáfolata azért meglepő, mert több más bizonyíték mellett a projekt hivatalos honlapja szerint legutóbb még 2023 első negyedévére tervezték az utasforgalomnak való átadást.

Forrás: m3felujitas.hu

Ehhez képest a BKV vezérigazgatója hétfőn egy háttérbeszélgetésen azt közölte, hogy jövő év második negyedévében a 3-as metró teljes vonalán megindulhat a forgalom. Amikor erre rákérdeztünk a cégnél, megerősítették, hogy a hatósági ellenőrzések és a próbafutások folyamata 2023 második negyedévében fejeződik be. Addig pedig az utasok nem használhatják a metróvonalat.

Bár Karácsony Gergely cáfolatnak szánta a bejegyzését, az voltaképpen újból megerősítette, hogy nem teljesül a 2023-as első negyedévi átadás, és leghamarabb csak a második negyedévben áll vissza a forgalomba a 3-as metró a teljes vonalon.

Ez abból is kiderül, hogy a főpolgármester szerint a BKV tárgyalásokat folytat a kivitelezőkkel arról, hogy már 2023 májusában megnyílna az utasforgalom előtt a Nagyvárad tér és a Lehel tér is, így pedig befejeződne az M3-as metróvonal rekonstrukciója. Ez tehát a legoptimistább forgatókönyv, ugyanakkor még nem dőlt el, hogy jövő májusra a kivitelezők valóban elvállalják-e a befejezést.

Pedig a május már bőven nem az első negyedév, sokkal inkább az év közepe

A 16 kilométer hosszú M3-as metróvonal felújítása lassan öt éve, 2017 novemberében kezdődött. Ez soknak tűnhet, ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik, hogy egy meglévő, 40 éves infrastruktúrát kell átépíteni. A rekonstrukció ideje alatt több előre nem látható probléma (azbesztmentesítés) merült fel, és talán azt sem kell különösebben magyarázni, hogy a járvány és az orosz–ukrán háború is kedvezőtlenül hatott a munkálatokra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.