BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejött a tavalyi év Kulcsár Edina cégeinek, adózott eredményei mínusz négymillióról 126 millió forintra ugrottak, Rúzsa Magdi 103 milliós osztalékot vett ki

Május végéig kell beszámolniuk a cégeknek, de már Kulcsár Edina és Rúzsa Magdi is idő előtt leadta saját vállalkozásainak pénzügyi kimutatását. Mindkét hírességnek bejött a 2022-es év, ahogy Shane Tusup is előrébb lépett 2021-hez képest, még ha csak szerényen is.

Több szempontból is jelentős év volt a tavalyi Kulcsár Edina életében. Az egykori szépségkirálynő ugyanis 2022 elején jelentette be, hogy elválik férjétől, Szabó Andrástól, néhány napra rá pedig az is kiderült, hogy összejött az ismert zenésszel, Varga Márkkal, azaz G.w.M.-mel, akihez azóta már hozzá is ment feleségül. Időközben a céginformációs adatok szerint fel is vette új férje nevét, immár Varga Edinaként szerepel vállalkozásaiban. Nyilvános szereplésein továbbra is megtartotta a Kulcsár Edina nevet, ahogyan hivatalos közösségi oldalán is így szerepel.  

Kulcsár (immár Varga) Edina és férje, Varga Márk, azaz G.w.M. Fotó: Bánkúti Sándor / MW

Magyarországon sok ismert embernek van cége, amelyeknek beszámolóit május végén szokták közzétenni, ám Kulcsár Edina ezt sem várta meg: már hetekkel ezelőtt közzétette cégei beszámolóját, amelyek bámulatos növekedésről árulkodnak az Opten adatai szerint. Két fő cégének is ugrásszerűen megnőtt az árbevétele 2021-hez képest a tavalyi, 2022-es pénzügyi évben.  

Mínuszból százmillió fölé

Az Edina Kulcsár Kft. árbevétele több mint hatszorosára ugrott a 2021-es évhez képest 2022-ben, 13 millió forintról több mint 81 millió forintra. Ennek megfelelően az adózott eredménye is jelentősen javult. A 2021-es mínusz 4,8 millió forint után tavaly már 57,5 millió forintról tudott beszámolni a vállalkozás. Hiába azonban a javuló eredmény, a tulajdonos Varga Edina nem vett ki osztalékot ezúttal.  

Megnéztük, milyen autók állnak a magyar hírességek garázsaiban: Szabó Zsófi 37 milliós BMW-jét több járgány is lepipálja

Utánajártunk, hogy a magyar celebvilág milyen autókat vezet. Itt van néhány magyar celeb és a luxusautója.

Ahogyan másik cégéből, a Beauty Station Europe Group Kft.-ből sem, amely még előző vállalkozásánál is jobban teljesített. Ennek a cégnek – amelynek főtevékenysége a fodrászat és szépségápolás, illetve csomagküldő kiskereskedelem – az árbevétele 2021 után 88 millióról 143,7 millióra emelkedett, adózott eredménye pedig a szerény 727 ezer forintról egészen 68,4 millióig ugrott.  

Ez egyetlen év alatt óriási ugrás, hiszen a két cég együttesen mínusz négymilliós adózott eredményről „nőtt” a csaknem 126 millió forintos eredményre. 

 

Kulcsár Edina cégeinek pénzügyi mutatói

Érdekesség, hogy Kulcsár Edina férje, Varga Márk egyik vállalkozásban sem szerepel – a szépségkirálynőnek előző párjával volt közös cége –, sőt, még a zenészhez köthető webshopot üzemeltető cégben sincs tulajdonrésze. A Bors korábban arról írt, hogy visszakövethetetlen, miből telik ilyen luxusra a rappernek. Részben ugyanakkor ezt magyarázhatja Kulcsár Edina cégeinek bevétele, hiszen kapcsolatuk kezdete óta együtt is szerepeltek több műsorban.

Rúzsa Magdi szemmel látható osztalékot vett ki cégéből

Kulcsár Edinához hasonlóan Rúzsa Magdolna sem várta meg a májust a beszámoló leadásával. 

Rúzsa Magdi jelentős osztalékot vett ki a cégéből. Fotó: Nagy Zoltán / MW

A nemrég kliplopásba kevert énekesnő cége, a Plagiguel Kft. a 2021-es év után kissé szerényebb bevételt tudott felmutatni a tavalyi évben, 192,4 millió forint után 170,5 millió forintos árbevételről számolt be. Az előbbinél 67,7 millió forint, 2022-ben pedig 48,3 millió forint volt az adózott eredménye. A kettő együtt idén sok pénzt hozott az énekesnőnek: az idei adózott eredményt és az eredménytartalékot is kivette osztalékként a cégéből, így összesen 103,4 millió forintot keresett a cég beszámolója szerint.  

Rúzsa Magdi cégének pénzügyi mutatói

Shane Tusup szerény eredménye

Shane Tusup is közzétette cége beszámolóját, amely a tavalyi évhez képest legalább nem termelt veszteséget, a 2021-es mínusz 2,3 millió forint után egy rendkívül szerény, 21 ezer forintos adózott eredményt tudott felmutatni a 22ct Holdings Kft., sporttevékenységgel és előadó-művészettel is foglalkozó cég. Mindezt úgy, hogy árbevétele 16,6 millió forint volt.  

TUSUP, Shane
Shane Tusup cége, ha minimálisan is, de hozott egy kis pluszt. Fotó: Kovács Tamás / MTI

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.