A Menedzserszövetség 2023. április 18-án megtartotta éves és egyben tisztújító közgyűlését, amelyen újabb három évre Kapitány Istvánt, a Shell globális executive alelnökét választották meg a szervezet elnökének, három új taggal bővült az elnökség és egy új taggal a felügyelőbizottság.
Az elmúlt három év a Menedzserszövetség számára Kapitány István elnöklete alatt nagyon mozgalmasan telt.

Kapitány István
Kapitány István újabb három évre a Menedzserszövetség elnöke lett.
Fotó: Mónus Márton / MTI

Az ismét bizalmat kapó régi-új elnök nagy sikernek tekinti az elmúlt három évben tapasztalható taglétszám-növekedést: 2020-ban 215 taggal, 2021-ben 284 taggal, 2022-ben 377 fős taglétszámmal zárták az évet. Szintén nagy büszkeség az elnökség számára az is, hogy a női vezetők aránya évről évre jelentősen emelkedik, két év alatt megnégyszereződött, így már csaknem 45 százaléka a tagságnak női vezető.

Nagyon szépen köszönöm a bizalmat, nagy örömmel vállaltam három éve és most is ezt a pozíciót: szeretném mindig segíteni ezt a szervezetet!

– nyilatkozott megválasztását követően Kapitány István.

A Menedzserszövetség egyben több új tisztségviselőt is választott, három új elnökségi és egy felügyelőbizottsági tagot. A tisztújítást egy alapszabály-módosítás előzte meg, melynek értelmében az elnökség létszáma 12-re emelkedett.

Új elnökségi tagként kezdi meg munkáját Hajós Andrea, a TV2 gazdasági és pénzügyi igazgatója egyéves felügyelőbizottsági munkáját követően. Új elnökségi tag lett Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója is.

A két női vezető mellett a harmadik új elnökségi tag Ratatics Péter, a Mol csoport fogyasztói szolgáltatásokkal foglalkozó ügyvezető igazgatója és az INA igazgatóságának elnöke.

Takács Lászlót, a Schiller Autó Család cégcsoport ügyvezetőjét hatéves elnökségi mandátuma után a közgyűlés a felügyelőbizottság tagjának választotta. Takács László elmondta, hogy ugyanolyan lendülettel és lelkesedéssel támogatja tovább a szövetséget, mint korábbi pozíciójában.

A felügyelőbizottság elnöke, dr. Tálos Péter, a Foxconn alelnöke és az etikai bizottság elnöke, dr. Békefi Veronika, a Szabadidő-BalatonAir Kft. tulajdonosa éves beszámolójában elmondta, hogy mind a tagdíjbevételek, mind pedig a vállalkozási tevékenységből származó bevételek tekintetében dinamikus növekedés volt tapasztalható, a szövetség teljes bevétele több mint 60 százalékkal múlta felül a 2021. évit.

Az egyre aktívabb tagságnak, az elnökség és az ügyvezetés munkájának köszönhetően a Menedzserszövetség 2022-ben eddigi legsikeresebb évét zárta, minden területen növekedett, ugyanakkor megőrizte stabil kiegyensúlyozott gazdálkodását. Mind a kommunikáció, mind a pénzügyi stabilitás szempontjából kiemelt jelentőségűek a programjaik és a rendezvényeik.