BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyedik nagy mobilszolgáltató nem, de magyar műhold lesz – ígéri a 4iG elnöke

A 4iG és a magyar állam közötti összes tranzakció, forrás és juttatás ellentételezés mellett és valós értékalapon történt – mondta el az Indexnek adott interjújában a a 4iG elnöke, Jászai Gellért. Ennek tisztázására azt követően került sor, hogy nemrég bejelentették, hogy a cégcsoport eladta a Digi mobilhálózati eszközeit és frekvenciáit az állami vállalat Pro-M-nek 68 milliárd forintért. Jászai Gellért az interjúban beszélt ennek a tranzakciónak a nemzetbiztonsági értékéről, valamint a hazai védelmi ipar digitalizációjáról.

Nemrég derült ki, hogy a 4iG-csoport eladta a Digi mobilhálózati eszközeit és frekvenciáit a Pro-M állami vállalatnak. Az ügylet értéke 68 milliárd forint volt. A 4iG elnöke, Jászai Gellért elmondta, hogy a cégcsoport és az állam között minden tranzakció valós értéken, nemzetközi tanácsadók és jogi irodák bevonásával történik, a piaci sztenderdek szerint. Példának hozta fel erre az Antenna Hungária- és a Vodafone-üzletet.

Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke.
Fotó: 4iG

A 4iG elnöke az Indexnek adott interjújában beszélt arról is, hogy miért van szüksége a magyar államnak a Digi infrastruktúrájára. Elmondta, régi állami terv volt, hogy a rádiófrekvenciás vészhelyzeti kommunikációt saját torony- és hálózati infrastruktúrán lehessen megoldani. Szerinte ennek nemzetbiztonsági jelentősége van.

Ennek a kritikus infrastruktúrának a megléte szuverenitási kérdés lett

– mondta Jászai. Hozzátette, hogy a vásárlással az állam olcsóbban jutott hozzá ehhez az infrastruktúrához, mintha a nulláról kellett volna azt felépítenie. Azt is elmondta, hogy 

 

a vételár, vagyis a 68 milliárd forint teljes mértékben reális, 

 

hiszen ebben benne van az éves üzemeltetési költség és a toronyhálózathoz szükséges központi hálózat kiépítésének a költsége is.

A cégvezető azt is elmondta, hogy 

az így befolyt összeg egy részéből a 4iG-csoport majdnem 800 milliárd forintos adósságállományát csökkentik, 

illetve a saját vezetékes és mobilhálózati infrastruktúrájukat is fejlesztik belőle. Kiemelte viszont, hogy a Digi eszközeinek értékesítésével egyértelmű lett, hogy nem jön létre egy negyedik nagy mobilszolgáltató Magyarországon. Jászai azt is elmondta, hogy ez a terv mindig is csak egy álom volt, hiszen a magyar piac nem elég nagy, hogy még egy nagy szolgáltatót elbírjon. Hozzátette: a cél az, hogy a jelenlegi DigiMobil-előfizetőket idővel áttereljék a Vodafone-hoz, ami a jövő évi márkaváltás után ONE néven működik tovább.

A magyar védelmi ipar digitalizációja

Az Index a 4iG és a Rheinmetall közötti partnerséggel kapcsolatban kérdezett rá arra, hogy a cégvezető nem lát-e kockázatot abban, hogy a német hadiipari vállalat az ukrajnai háború egyik legnagyobb beszállítója lett.

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Jászai szerint ez nem érinti az együttműködésüket, hiszen az nem a világpolitikától függ. Úgy vélte, tisztában voltak azzal, hogy egy hadiipari vállalatról van szó, amikor a partnerséget megkötötték, így nem volt meglepő, hogy a német cég ilyenformán érintett az ukrajnai eseményekben. Szerinte a 4iG és a Rheinmetall együttműködése a védelmi ipar digitalizációján keresztül globális piacra lépési lehetőséget is jelenthet számukra.

Akárcsak az izraeli műholdtársaságon, a Spacecommon keresztül. A 4iG igyekszik többségi tulajdont szerezni az izraeli cégben, amin keresztül megvalósulhatna az első magyar kereskedelmi műhold fellövése. Szerinte a 4iG és a Spacecomm közötti stratégiai együttműködés hosszú időre tekint vissza, hogy a két cég összekapcsolása teljesen logikus lépés lehetne.

Magyar kereskedelmi és kommunikációs műhold lesz, ez is szuverenitási és nemzetbiztonsági kérdés 

– mondta Jászai Gellért.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.