BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágább, de igazságosabb lehetne a taxizás Budapesten – a Főtaxi és a Bolt kárára

Kiállási díjat és a 10 kilométernél hosszabb fuvarok esetében kedvezőbb kilométerdíjat javasol a taxisok egy része, ám a piac két legnagyobb szereplőjének, a Főtaxinak és a Boltnak nagyon fájna mindez. Így viszont a városon átutazók járnak rosszul, ráadásul olykor a taxisok is teljesen feleslegesen autóznak a budapesti belvárosban.

A taxisok egy része továbbra sem mondott le arról, hogy Budapesten bevezessék a kiállási díjat – tudta meg a Világgazdaság a szektorban dolgozó forrásaitól. A két különböző taxitársaságnál vezető beosztásban lévő szakember azért nem kívánt névvel nyilatkozni, mert attól tartott, hogy ezzel célkeresztbe kerülnének kollégái, és úgy járnának, mint a Bolt Taxi, amellyel szemben összefogott minden rivális cég.

20220409 BudapestTaxi illusztrációFoto: Nagy Zoltán (NZ)Metropol
20220409 TAXI ILL::: Foto:Nagy Zoltán
Olykor feleslegesen araszolnak a dugóban a budapesti taxik, mert az utolsó pillanatban lemondják az utasok a fuvart.
Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

Csakhogy a Boltot támadó társaságok között sincs teljes egyetértés – a kiállási díj például nem csupán a piac legnagyobb szereplőjének fájna, hanem fő riválisának, a Főtaxinak is.

Mi az a kiállási díj?

A kiállási díj az alapdíjon, a kilométerdíjon és a percdíjon felül fizetendő összeg lenne abban az esetben, ha az utas nem leintené a taxit, hanem applikáción vagy diszpécser segítségével rendelné. Forrásaink szerint minden tarifaemelésnél – 10 hónapon belül 47-57 százalékkal drágultak a díjak – volt olyan javaslat, hogy ne a tarifán változtassanak, hanem a kiállási díjat vezessék be, ám az ezt ellenző lobbi eddig erősebbnek bizonyult.

Mennyibe kerül a taxizás Budapesten?

Március 6-tól az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440 forintra, a percdíj pedig 100-ról 110 forintra emelkedett. A díjemelést a városháza azzal indokolta, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel járt az üzemanyagok ársapkájának decemberi eltörlése. 

Csakhogy ezt az érvelést a főváros egyszer már elsütötte, még 2022 májusában.

Azt is megjegyezték, hogy a díjemelési javaslattal a taxis szervezetek (City Taxi, 6x6 Taxi, Főtaxi, NSZ, OTSZ, Taxi 4) fordultak a közgyűléshez.

A márciusi döntést követően Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke arról beszélt, hogy 22 százalékos drágítás lenne indokolt.

Miért lenne jó a kiállási díj?

A taxisok egy része azt gondolja, hogy az ő védelmüket és a környezetszennyezés elleni küzdelmet is szolgálná a kiállási díj bevezetése. Jelenleg úgy működik a rendszer, hogy az utas akár applikáción is rendelhet autót, a társaság pedig a legközelebbi sofőrt küldi a helyszínre. Csakhogy ez a budapesti belvárosban, ahol számos utca egyirányú lett az elmúlt időszakban, akár azt is jelentheti, hogy

miközben az utas 100 méteren belül is találhatna várakozó autót, a taxisnak a „fél kerületet” meg kell kerülnie, hogy a helyszínre érkezzen.

Így tehát kevesebb autó közlekedne feleslegesen a belvárosban, ráadásul momentán az utas az utolsó pillanatban is lemondhatja a fuvart, így a taxis hiába vezetett kilométereket – ha az applikációs rendelésnél kiállási díjat számolna fel a rendszer, akkor azt mindenképpen megkapná, akkor is, ha végül törlik az utat.

Miért fájna a kiállási díj a Főtaxinak és a Boltnak?

A két nagy rivális biztosan megérezné a kiállási díj bevezetését. A Főtaxinak jelentős bevétele származik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező utasoktól, márpedig ők nem applikáción rendelnek, hanem a terminál bejáratánál felállított standoknál igényelnek taxit, tehát rájuk nem vonatkozna a pluszdíj, így viszont kevésbé érnék meg a ferihegyi fuvarok.

Súlyos következménye lehet annak, hogy a főváros nem foglalkozott Vitézy Dávid aggályaival

A védett kerékpársávokkal a 100E népszerűségét veszélyezteti Budapest vezetése, pedig a repülőtéri járat a taxiktól szerzett utasokat, és milliárdos bevételt termel a forráshiánnyal küzdő Budapesti Közlekedési Központnak. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár hiába szólt időben, már az iskolakezdés előtt jóval tovább tart bejutni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Deák Ferenc térre, mint az Üllői úti buszsáv megszüntetése előtt.

A Bolt applikációja pedig túlzás nélkül világhírű, a cég logóját a legtöbb Budapestre érkező külföldi jól ismeri, ezért (is) népszerű a társaság.

Ha az árérzékeny utasok – és forrásaink szerint a Boltnál van belőlük a legtöbb – a kiállási díj miatt inkább leintik a taxit a belvárosban, már nem jelentene előnyt a magas színvonalú applikáció.

Milyen tervük van még a taxisoknak?

Több cég is azt javasolta a közelmúltban, hogy 10 kilométer felett csökkenjen a tarifa – ez egyébként szintén a Főtaxinak fájna leginkább, hiszen a repülőtéri utak ennél hosszabbak, Ferihegyről a Deák Ferenc térig például több mint 20 kilométer.

Forrásaink viszont arról beszéltek, hogy ezzel

az általános emeléssel a városon átutazó embereket riasztják el a taxizástól:

egy rövid belvárosi fuvarnál szinte mindegy a 40 forinttal magasabb kilométerdíj, aki viszont hosszabb távra készül, akár több ezer forinttal is magasabb végösszegre számíthat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.