Erős nemzetközi mezőnyben, neves cégeket megelőzve a Fornetti Groupot választották az idei év európai franchise-hálózatának. Az Európai Franchise Szövetség szakmai zsűrije által odaítélt elismerést Brüsszelben adták át a kecskeméti központú vállalat képviselőinek – írja a Bács-Kiskun Vármegyei Hírportál, a Baon.

Fotó: Földi D. Attila / Világgazdaság
Mit kell tudni a Fornettiről?
A Fornetti Group Kelet-Európa egyik legnagyobb fagyasztott pékáru gyártó és forgalmazó vállalata, amely több mint 1500 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon, Romániában és Bulgáriában. Termékei jelenleg 17 európai országban érhetők el, és naponta egymillió ember vásárol a kínálatából. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Fornetti Magyarországon 1997. március 1-jén bejegyzett korlátolt felelősségű társasága
- 500 millió forint tőkével indult,
- nettó árbevétele immár meghaladja a 40 milliárd forintot (2022-es adat),
- itthon pedig 734 főt alkalmaz.
A több mint 200 különböző pékipari áruival 3500 értékesítési pontot lefedő cég jelenleg a magyar gyökerekkel rendelkező, de zürichi alapítású Aryzta AG tulajdonába tartozik. Utóbbi összesen 54 péküzemet működtet Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon, miközben kiemelkedő szerepet tölt be a fagyasztott pékáruk B2B szektorában.
Milyen tervei vannak a Fornettinek a jövőben?
A Fornetti a koronavírus-járvány időszakában is több mint száz új üzletet nyitott évente, és most is javában zajlik a meglévő boltjainak a korszerűsítése. Ma már a negyedik generációs arculatát és üzleti modelljét igyekszik minél több értékesítési ponton megmutatni, amelytől azt reméli, hogy akár harmadával is gyarapodhat az eladott termékeinek a mennyisége.