Levelet írtak a vasutasok a MÁV vezérigazgatójának – adták hírül az érdekképviseletek. A kezdeményezésben a VDSZSZ Szolidaritás, a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) vett részt.

Dühös levelet írtak a vasutasok a MÁV-nak: lehetséges konfliktusról beszélnek. Fotó: MÁV / Facebook

A megkeresés azért született meg, mert azonnali bértárgyalást követelnek, miután az állami vasúttársaság érdemben nem reagált a szakszervezetek korábban közölt bérkövetelésére.

Ebben 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos fizetésemelést és a lojalitási jutalom 50 ezerrel való növelését kérik.

Ennek érdekében a bértárgyalások mielőbbi megkezdését, illetve rendkívüli ülés összehívását sürgetik Pafféri Zoltánnál. A társaság vezetőjét felszólították, hogy az egyeztetések halogatásával ne hátráltassa a folyamatot, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre.

Már csak azért is, mert a kormány már jó ideje kihirdette a 2023. december 1-jétől érvényes minimálbéreket. Ennek ismeretében pedig a vasutas munkavállalók képviselői is bejelentették egybehangzó bérfejlesztési követelésüket. Meleg János, a VSZ elnöke elmondta, hogy a béremelésen felül 350 ezerről 400 ezer forintra emelnék az úgynevezett lojalitási jutalmat, valamint 150 ezerre módosítanák az alanyi jogon járó SZÉP-kártya-keretet.

A szakszervezetek elvárják, hogy folytatódjon a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CSÉT) novemberi ülésén megkezdett tárgyalás a jövő évi bérekről. Az érdekvédők attól tartanak, hogy 

a munkáltató szándékosan húzza az időt, ezért a tárgyalások üteme enyhén szólva sem az elvárásoknak, különösen nem a munkavállalók felfokozott elvárásának megfelelően alakul.

A késlekedés miatt, illetve a lehetséges konfliktus elkerülése érdekében a szakszervezetek december 7-ére rendkívüli CSÉT-ülés összehívását kezdeményezték.

Mosóczi László MÁV-vezér veszi kézbe a Volánbuszt is

Újabb fontos mérföldkőhöz ér a MÁV-Volán csoport integrációja. Egyesül a két társaság felügyelőbizottsága és igazgatósága is.