BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Temu Marketplace Stock Photo Illustrations kínai webáruház

Kínai webáruházak betörését nyögi az Amazon

A versenyhivatal elleni pereskedésében azonban még segíthetnek is neki. A kínai webáruházak villámgyorsan törnek be a nyugati piacokra, ám a szabályozó hatóságok már most is komoly kritikákat hoztak fel ellenük.

A Temu kínai webáruház a „vásárolj úgy, mint egy milliárdos” szlogenjével pár hónap alatt rabul ejtette a nyugati fogyasztókat, akiknek a megélhetési válság alatt kifejezetten vonzók az alacsony árak. A vállalat ázsiai társaival, a Sheinnel és a TikTokkal együtt most az Amazon hatalmas piaci részesedésére pályázik, pont akkor, amikor az amerikai óriás a versenyhivatalok célkeresztjébe került – írta a Reuters.

Temu Marketplace Stock Photo Illustrations kínai webáruház
A Temu és más kínai webáruházak futótűzként terjednek a nyugati fogyasztók körében.
Fotó: Nikosz Pekiaridisz / AFP

A kínai Pinduoduo 2022 végén indította el a belföldön már elterjedt Temu webáruházat az Egyesült Államokban és az Európai Unióban, és azóta már több mint 60 millió aktív havi felhasználóval büszkélkedhet. A szingapúri székhelyű Shein is hasonló eredményeket ért el, bár egyelőre még csak az USA-ban. A ByteDance tulajdonában lévő TikTok közösségi médiaplatform pedig arra készül, hogy Nyugaton is megnyitja a kereskedelmi részlegét.

Mindhárom vállalat Kínában gyártott, alacsony minőségű cikkeket kínál a ruháktól kezdve a háztartási cikkekig. A sikerük titka, hogy az oldalakon mindent piszkosul olcsón árulnak.

A világ legnagyobb webáruházát, az Amazont, amely 2022-ben több mint 133 milliárd dollárnyi bevételt könyvelt el, ezek a feltörekvő kínai oldalak egyre jobban fenyegetik, mivel már most is hatalmas részesedést szereztek a párhuzamos piacokon.

A Temu a diszkont-kiskereskedelem csaknem 17 százalékát fedi le az USA-ban, nem sokkal lemaradva a Dollar Tree mögött, míg a Shein „fast fashion” ruhaeladásai 23 milliárd dollárra duzzadtak 2023-ban, ezzel megelőzve a H&M-et. Az Amazonnak minden oka megvan, hogy aggódjon a feltörekvő webáruházak dominanciája miatt: Kínában a Pinduoduónak és a ByteDance-nek mindössze négy és fél év kellett ahhoz, hogy az e-kereskedelmi piac 25 százalékát megszerezze, visszaszorítva a szektor korábbi urát, az Alibabát, amelynek ma már csak 50 százalékos a részesedése.

Az Amazon árfolyama 1 év
kínai webáruház
 

A kínai boltok egy dologban az Amazonnak is segíthetnek, legalábbis elméletben. A vállalatot 2023-ban beperelte az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) vezetője, Lina Khan, mivel szerintük az 1,5 ezermilliárd dolláros óriás monopóliumot alakított ki az e-kereskedelemben.

Azzal, hogy pár év alatt a kínai versenytársak ekkora teret tudnak nyerni a piacon, megfelelő védelem lehet Andy Jassy, az Amazon vezérigazgatója számára, aki mindenképpen el akarja kerülni a platform feldarabolását.

S miközben az amerikai óriás ezzel kicsúszhat a versenyhivatal markából, a TikTokhoz hasonlóan ezek a kínai platformok is a nyugati szabályozó hatóságok célkeresztjébe kerülhetnek. Az ugyanis vitathatatlan, hogy még az alacsony árakhoz képest is súlyos problémák vannak az ezeken árult termékek minőségével és biztonságával.

Óriási kedvezménnyel árulják a legújabb iPhone-t a kínai webáruházak

Az Apple még ilyen árengedmények mellett is gyengén teljesít az ázsiai piacon.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.