BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ez gyors volt: olyan tempóban terjeszkedik a kínai autómárka Magyarországon, hogy Opel helyett már azt árulják

Több mint három évtized után bezár a legendás magyar autószalon.

Bezárja legendás Opel-szalonját a Schiller – erről a cégcsoport adott ki közleményt pénteken.

Federal Motor Transport Authority publishes new registration figures for July
Ez gyors volt: olyan tempóban terjeszkedik a kínai autómárka Magyarországon, hogy Opel helyett már azt árulják. Fotó: HENDRIK SCHMIDT/AFP

Mint írják, a Schiller család neve évtizedeken keresztül összeforrt az Opellel, ennek azonban most, több mint három évtizedes együttműködés után vége. Úgy döntöttek ugyanis, hogy a kínai elektromos autó, a BYD modelljei veszik át az újpesti Váci úti szalonban a bemutatóteret. 

Ezt azzal indokolták, hogy a Schiller cégcsoport a BYD autómárka értékesítésében látja az új perspektívát. 

A Schiller Autó Család mind technológiai, mind értékesítési értelemben a BYD-ben és az elektromos közlekedésben látja az autószektor egyik lehetséges jövőjét és a gazdasági perspektívát. Emiatt az illusztris pesti autószalon a jövőben a kínai márka képviseletében fog tevékenykedni – fogalmaztak.

Ugyanakkor jelezték, hogy az Opellel sem szakítják meg teljes egészében az együttműködést, hiszen a cég márkaszervizként továbbra is ellátja a gépjárművek javítását, szervizelését. Azonban újonnan értékesített modellekkel innentől önálló autószalonként már nem foglalkoznak.

A Schiller egy 1980-ban alapított kisiparos gumis műhelyből nőtte ki magát a mostani méretére, és 1991 óta hivatalos Opel viszonteladóként működött egészen mostanáig. Februártól viszont a konnektorról tölthető gépjárműveké lesz a főszerep a BYD Schiller megnyitásával. Ezzel párhuzamosan továbbra is értékesíti 

  • a Toyota, 
  • a Lexus,
  • a Skoda 
  • és a Fiat 

teljes termékpalettáját. A Schiller ezek mellett az Audi és Volkswagen személyautók, valamint a VW haszongépjárművek szervizelését, ahogy karosszéria-javítását is végzi, valamint saját bérautó üzletágával és flottakezelő cégével szintén kiszolgálja ügyfeleit.

Szegedi BYD-gyár: elárulta a cég, mikor indul a termelés

A kínai autógyártó üzeme alig pár éven belül már ontani fogja az elektromos járműveket.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.