BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Ningbo,,Zhejiang,,China,-,Aug,2,,2023:,Exterior,View,Of

Döcögősen indult a Huawei autópiaci bemutatkozása

A Huaweitől érkező részegység hiánya miatt a tech cég három fontos autógyártó partnerének is csökkentenie kellett a termelését, ráadásul a döntés a legfrissebb, év végén piacra dobott luxusmodelljeiket érinti.

Kényes helyzetbe hozta autógyártó partnereit a Huawei, aki új fiú a piacon, de meghatározó szereplő szeretne lenni az elektromos autózáshoz szükséges technológiai finomságok gyártásában és szállításában. A vállalat a járművek fejlett vezetőtámogató rendszereit működtető MDC 810 nevű számítástechnikai egységből képtelen a szerződött mennyiségben szállítani.     

huawei
A Huawei az intelligens megoldások terén alkotna nagyot az autóiparban.
Fotó: Shutterstock  

A Reuters névtelenséget kérő forrásai szerint egy nélkülözhetetlen alkatrész hiánya hátráltatja a gyártást. Elképzelhető, hogy az intelligens csipek hiánya okozza a gondokat, mások a gyártási technológiában feltárt rendellenességről beszélnek, de erről egyik érintett sem kívánt nyilatkozni. 

A Huawei szállítja az autó „agyát”            

Az ügynek komoly anyagi következményei is vannak, mivel több autógyártó is a Huawei MDC 810-esre építette fel a vezetőasszisztens rendszerét, s ennek hiányában béna kacsának számít az autó. 

A Huawei korábban jelezte, hogy az autóiparba is bedolgozza magát intelligens megoldásaival, de magát a járművek összeszerelését az ebben már nevet és tapasztalatot szerzett szakmabéli vállalatokra bízza. 

Ők adják a hardvert, a Huawei pedig a szoftvert, az agyat. Az okostelefon-gyártásból az autóiparba érkezett másik nagy kínai céggel, a Xiaomival szemben a Huaweinek nem is áll szándékában saját márkajelzéssel autót a piacra dobni. 

Pórul járt partnerek, csalódott befektetők         

Az MDC 810-es egységek hiánya azért is kínos a Huawei partnerei számára, mert vadonatúj, nagy érdeklődésre számot tartó csúcsmodelljeiket ezzel látnák el, s a már megrendelt autók átadásában jelentős csúszással lehet majd számolni. 

Ez a hihetetlen tempóban bővülő kínai autóválasztékot nézve versenyhátrányhoz vezethet, a megrendelők könnyedén átpártolhatnak egy „megbízhatóbb” gyártóhoz, amely időben szállít.

Ningbo,,Zhejiang,,China,-,Aug,2,,2023:,Exterior,View,Of
Avatr szalon Ningbóban. A sátrat nem az autóra váró megrendelőknek készítették ki. 
Fotó: Tada Images 

Az áldozatok között találjuk a Changant és a Chery-t, a hírügynökség forrásai szerint ők panaszt is tettek és tárgyalásokat kezdeményeztek a probléma gyors megoldása érdekében. A Seres is érintett az ügyben, az ő reakcióiról nincsenek információk.

A Changan Auto az Avatr 12 szedánjának gyártását kénytelen takaréklángra állítani, a novemberben bemutatott elektromos autóra december elejéig 

20 ezernél is több megrendelés futott be, viszont gyárkapun alig pár tucat kész autó futott ki.

Az Avatr 12-es 41 880 dollárba kerül, a cég most kompenzációt ígér a megvárakoztatott megrendelőknek. Akár 2100 dollárt is visszakaphatnak, de hogy pénzben vagy valami szükségtelen extra berendezésben, esetleg szolgáltatásban, arról nem lehet egyelőre tudni. Az átlagos csúszást két hétre saccolta a Changan vezetése, ennyiért talán még meg is éri várni a luxus szedánra. 

A Changan nyilvánosan nem mártotta be a Huaweit, mint a késedelmes szállítás bűnbakját, ami nem véletlen, hiszen a Huawei épp most választja le a csoportról az intelligens megoldásokon immár négy éve dolgozó IAS nevű üzletágát, s ehhez keres befektetőket. A Changan pedig már jelezte, hogy legfeljebb 40 százalékos tulajdonrészt szándékozik szerezni az önállósuló cégben.  

Csigatempóban készül a Luxeed is        

A Chery-t ilyen tervek nem foglalkoztatják, ő a Huaweijel közös Luxeed luxusmárka első, szintén novemberben bemutatott modelljében, az S7-esben használja az MDC 810-est. A hó végére már ők is 20 ezer megrendelést sepertek be az alapáron 34 840 dollárba kerülő villanyautóból. 

A recept az Avatréhoz hasonló, csak az olcsóbb kocsira kisebb, a késés hosszától függő, de maximum 1400 dolláros visszatérítés jár a gyártó bejelentése szerint. A járműre óvatosságból már csak 10-12 hetes szállítási idővel vesznek fel rendelést a korábbi négy-hat hét helyett. 

Luxeed s7
A Luxeed első modellje, az S7-es luxus szedán sorozatgyártásával is komoly gondok vannak.
Fotó: Huawei

A kínai szaksajtó szerint az is kétséges, hogy az új határidőt tudják-e majd tartani, mivel a vuhui üzemben napi átlagban tíz Luxeed hagyja csak el a gyártósort, az üzem tömeggyártásra való felkészítése még napokig tart. Elvileg ez az új üzem évi félmillió autó összeszerelésére lesz alkalmas. 

Átmenetileg egy másik Chery üzem is beszállt a gyártásba, de ott a korábbi százról az alkatrészhiány miatt húszra csökkent a napi mennyiség. A Luxeed S7-est Richard Yu, a Huawei autó-üzletágának vezetője

nagy mellénnyel azonnal Tesla-gyilkosnak kiáltotta ki, mert tudásban a Model S-sel vetekszik, árban viszont a Model 3-ast is veri – azaz olcsóbb nála.   

A Dongfeng csoport márkája, a Seres decemberben lépett a piaca az Aito M9 SUV-val, amelynek első kétezer példányát január végéig kellett volna leszállítania. Nem tette. Az nem tudni, mekkora a megrendelésállománya és kínál-e kompenzációt a csúszásért. A jármű alapára 65 523 dollár.

A Bosch babérjaira tör a Huawei az autóiparban       

Közvetett módon a világ legnagyobb járműgyártói is részesei és haszonélvezői lehetnek a Huawei úttörő autóipari technológiáinak, miután az ezeket fejlesztő és gyártó részleget önálló útjára engedik. Az elvárások óriásiak, a partneri kör pedig egyre bővül.

   

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.