Csaba László

Nem elég a hiány eltüntetése

Néhány év múlva nulla százalékos költségvetési hiányt szeretne elérni a kormány. Ez nincs túl messze a mostani, 2,5 százalék körüli deficittől, mégsem lesz könnyű a megvalósítás. Az alkalom tökéletes volna növekedés idején, és szükséges is, mert az magas adósságszint és az alacsony növekedés miatt így kerülhető el a túlzottdeficit-eljárás. A kormány nincs könnyű helyzetben: tavaly 3,5 százalékos növekedés mellett sem csökkent az adósság.

Idén kikerülhetünk a bóvli kategóriából

Nem növeli a kiszámíthatóságot, hogy a kormány a tavalyi deficit mértékénél magasabb hiánycélt határozott meg 2014-re – véli Csaba László közgazdász professzor, aki lapunk mai évindító konferenciájának egyik előadója.

A közmunka küldte padlóra a munkanélküliséget

4 millió 15 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma a tavalyi utolsó negyedévben, 107 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája hosszú idő után a legmagasabbra, 59,7 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a munkanélküliség is tavaly – derül ki a KSH által szerdán közölt adatokból.

Mobileszközök és a szupertévék lehetnek a CES főszereplői

Kis mértékű visszaesést prognosztizálnak az idén a CES szervezői a globális szórakoztató elektronikai piacon. A szektor legnagyobb eseményén a mobileszközök mellett az intelligens televíziók és a hordható technológiák játszhatják a főszerepet.

Csaba László: Optikai csalódás, hogy a bankok bőre alatt is pénz van

A világnak úgy tűnik, mintha vége lenne a válságnak, de a dolgok nem tértek vissza az eredeti kerékvágásba: a bankok nem hiteleznek, egyes államok a csőd felé tartanak, az EU-ban pedig egy radikális átalakulás előjelei érzékelhetők - mondta Csaba László egyetemi tanár a történelemtanárok 22. országos konferenciáján, Budapesten szombaton.

Csaba László: Az EU napi érdekei szerint próbálja keresztül verni a terveit

A lapunk által megkérdezett szakértők úgy vélik, hogy Magyarországnak hosszú távon egyértelműen érdekében áll csatlakoznia a múlt heti EU-csúcson felvázolt fiskális és politikai unióhoz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Brüsszel által kijelölt, sok esetben vitatható utat vakon követni kell, inkább részt kell venni annak alakításában.

Csaba László szerint méltányos az egykulcsos adó

A gazdasági kormányzás fő célja továbbra is az egyensúlymutatók minden áron való teljesítése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász, egyetemi tanár.

Csaba László: Elkerülhetjük az IMF-hitelt

A görögök megmentésével nagyot fordult a nemzetközi hangulat, a dél-európai államok csődveszélye is kisebb, ezért, ha a kormány elég ügyes, elkerülhetjük az EU-IMF hitelfelvételt – mondja az Index-nek Csaba László közgazdász, aki véleményét szűkebb körben Orbán Viktornak is elmondta. Ha ősszel hallgat a kormány a közgazdászokra, kevesebb kritika ért volna minket, és tíz százalékkal erősebb lenne a forint, ha a kormány nem megy neki a nemzeti banknak.
Világgazdaság Piactér