EMA20

A befektetők kezdik elveszteni a türelmüket

A dollár erősödésével, valamint az arany- és az árupiac hanyatlásával a részvénypiac is együtt hullámzott szerdán. A kötvényeket adni kezdték, a befektetők pedig kezdik elveszteni a türelmüket.

Irány nélkül lődörgő indexek - Mit tegyen a befektető?

Az amerikai részvénypiac szerdán visszavágott a nagy eséseknek, és egy erős nappal kezdte a szeptembert, miután az előtte lévő két nap esésével kilenc éve a legrosszabb augusztust zárta. Az ázsiai és európai piacok erős emelkedésének hátszelén Amerika is száguldott, és az ISM beszerzési menedzser-index közzététele után még nagyobb erőre kapott.

A medvék kicsit pihenni szeretnének már

Az amerikai részvények sorozatban a negyedik zuhanó délutánt élték meg, miután a világvezető tőzsdeindexeit a különösen rossz ingatlanpiaci makro adatok a mélybe küldték. Az európai tőzsdék zuhanását Írország és Görögország vezette, és még a nap korábbi részében az ázsiai piacok is inkább veszteség felé hajlottak.

Mindenki a gazdaság helyreállására vár, hiába

Tegnap a Wall Street egész nap pirosban tartózkodott. Meglepő növekedési adat érkezett az első alkalommal munkanélküli segélyért jelentkezők számáról. A Cisco (CSCO $21.36 –9.99%) kiábrándító számai is hozzájárultak az adatok sokaságához, amik a gazdaság helyreállásának megtorpanására mutatnak.

A részvények előnyt kovácsoltak a kapkodásból

Az amerikai részvénypiac a nap legnagyobb részében negatív tartományban tartózkodott, ahogy a befektetők egyik szemüket a képernyőkön, másikat a British Petrol vezérigazgatójának kongresszusi meghallgatásán tartották. A nem túl jó gyártói adatok és a növekvő munkanélküli kérelmek szintén nem segítettek, de a kereskedés utolsó perceiben a piac végül feljebb tornászta magát, és enyhe nyereségekkel zárt.

Mi emelte a piacokat eddig? Válasz: semmi

A Wall Street vezető indexei múlt heti emelkedésükkel három hete tartó zuhanásuknak vetettek véget. A Dow Jones 2.81%-ot, az S&P500 2.51%-ot, a Nasdaq pedig 1.1%-ot erősödött.

A bikák bebiztosították a februári nyereségeket

Pénteken nem történt szignifikáns mozgás a piacon, mivel a befektetők óvatossá váltak a meglepetést kiváltó zuhanó házeladási adatok miatt, valamint az emelkedő növekedési ráta és a vártnál nagyobb AIG veszteség bejelentése is megfontolttá tette a piac szereplőit a kereskedési pozíciók felvétele szempontjából.
1
Világgazdaság Piactér