hitelválság

Miért alakult ki hitelválság Magyarországon? – Így látja a lakosság

A lakosság szerint a devizaválság kialakulása nagyjából ugyanannyira köszönhető a forint gyengülésének, mint a csökkenő jövedelmeknek, a bankok nem kellően körültekintő hitelezési politikájának, vagy a devizaadósok felelőtlen hitelfelvételének és a hiányos szabályozásnak – derül ki a Lakásfókusz Elemzési Központ 500 fő megkérdezésével végzett reprezentatív felméréséből. A hitellel rendelkezők elsősorban a forintárfolyamot és a szűkülő anyagi kereteiket okolják a kialakult helyzetért, míg a kölcsönnel nem rendelkezők szerint ugyanezek mellett a devizahitelesek tehetnek leginkább a sorsukról. Az elemző szerint az érintettek meglepően objektíven értékelik a kialakult helyzetet.

A hitelminősítők lennének a felelősök?

Az EB 2009-ben már szorgalmazta a hitelminősítők működésének felülvizsgálatát, mert vélelme szerint e vállalkozásoknak, szerepük volt a gazdasági válság kirobbanásában.

A reaktormagok és a származékos ügyletek leolvadása

A japán földrengést, a szökőárt és a nukleáris katasztrófát a pénzügyi kommentátorok ahhoz a szerephez hasonlították, amelyet a származékos, más néven derivatív ügyletek a 2008-as pénzügyi összeomlás idején játszottak: mindegyik tevékenység kínálhat nagy hozamokat, de robbanási kockázatot is hordoznak. A kétféle válság közötti hasonlóság azonban véget ér ott, amikor meg kell előzni az ismételt előfordulásukat.

Nagy Piroska: A válságadók csak halogatásra jók

Túl van a hitelválság legnehezebb pillanatain Kelet-Közép-Európa, ugyanakkor keményen meg kell küzdeniük idén a régió országainak, hogy finanszírozni tudják az adósságaikat. Feladatukat az eurózóna egyes tagországaiban kialakult adósságválság sem könnyíti meg - jutottak közös nevezőre kedden és szerdán a Euromoney konferencián összegyűlt szakértők.

A lengyeleknek jól jött az eurózóna-válság

Lengyelország komolyan profitált a kockázatkerülő befektetőkből, akik épp menekülnek az adósságválsággal küszködő eurózónabeli országokból és egyre inkább bombabiztos befektetésként tekintenek Lengyelországra.

Világgazdasági Fórum: A világ elérte a tűréshatárt

Több gazdasági megrázkódtatást már nem bírnak el a nemzetek, ugyanakkor a kockázatok egyre csak nőnek, felvillantva a "katasztrofális hatások" lehetőségét - derült ki a Világgazdasági Fórum (WEF) beszámolójából.

Vizsgáznak a hitelminősítők

Átfogó konzultációt indított az Európai Bizottság a hitelminősítők pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatásáról.

Több, de nem elég - Felfelé tart az autópiac

Vitathatatlanul bővül az EU autópiaca: a júliusi mélypont óta mindkét elmúlt hónapban csökkent az elmaradás a tavalyi augusztusi és szeptemberi eladásoktól, ám még így is 13 illetve 9,6 százalékkal kevesebb személykocsi került az utakra.

Veszélyeztetett államok: csődeljárás, adósságleírás a megoldás a magánadósságra

A 2008-2009-es nagy válságot az robbantotta ki, hogy számos fejlett országban a háztartások, a pénzügyi intézmények és a nagyvállalatok is túlságosan eladósodtak, esetenként túlzott tőkeáttételt alkalmaztak. Bár a válság enyhülésével sok szó esik a tőkeáttétel leépítéséről, az igazság az, hogy a magánszektor adósságrátái magas szinten stabilizálódtak. Emellett arra is van példa, hogy a fiskális ösztönző programok és a magánszektor veszteségeinek társadalmasítása nyomán közületi szektorban folyik erőteljes újra-áttételezés.
Világgazdaság Piactér