piacgazdaság

Orbán Viktor: megvalósítható a teljes foglalkoztatottság

A miniszterelnök a vakcinabeszerzés felgyorsítását szorgalmazta Portóban, az Európai Unió szociális csúcstalálkozóján.
2021.05.07. 21:08 Olvasási idő: 0 perc

Kína továbblép a piacgazdaság útján

A kínai gazdaság irányvonalait a következő 5-10 évben meghatározó reformok mai ismertetése szerint a fő irányt a belső fogyasztás élénkítése és a magánszektor erősítése fogja jelenti – véli Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A vártnál is óvatosabb elmozdulás miatt a piac első reakciója inkább negatív volt, azonban egyértelműen jó irányba tett lépésekről van szó, amelyek lehetővé teszik, hogy Kína fokozatosan áttérjen egy sokkal inkább piaci alapon működő gazdasági szerkezetre.
2013.11.13. 13:09 Olvasási idő: 0 perc

Piaci szocializmus jött létre Magyarországon

A magyar gazdaság évtizedekig kisebb-nagyobb lépésekkel ugyan, de folyamatosan a gazdasági decentralizáció irányába haladt, ez a folyamat 2010-ben megfordult - mondta Kornai János közgazdász professzor Központosítás és piaci reform című új könyvének bemutatóján csütörtökön Budapesten.
2013.04.26. 15:06 Olvasási idő: 0 perc

Kína elismerést akar a segítségért cserébe

Kína bővítené európai befektetéseit, de úgy gondolja, cserébe az európai vezetőknek "bátor lépéseket" kell tenniük, mindenekelőtt elismerni, hogy Kína piacgazdaság - mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csi-pao szerdán az északkelet-kínai Dalianban, a Világgazdasági Fórum tanácskozásán.
2011.09.14. 10:28 Olvasási idő: 0 perc

Hogyan ellenőrizheti a béreket a kormány az üzleti szférában?

A kormány vagy az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ismételt összehívásával vagy jogi eszközökkel kikényszerített bérszabályozással léphet fel az ellen, hogy az új adórendszer miatt senkinek ne csökkenjen a jövedelme – mondta lapunk megkeresésére Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára csak reméli, hogy a kormány az előbbi megoldást fogja választani, hiszen egy piacgazdaság egyik alapja a szabad bértárgyalás lehetősége.
2011.02.14. 14:51 Olvasási idő: 0 perc

A devizahitelek jelentik a legnagyobb problémát

A liberalizáció a gazdasági instabilitást nem tudta megakadályozni a térségben. Nem sokat léptek előre a rendszerváltó országok a piacgazdaság bevezetése terén.
2010.11.18. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Hadüzenet az egyénnek? Folytatódik a Bauer-Róna csata

Róna Péter reakciója a Népszava karácsonyi számában megjelent, Két árulás üzenete című cikkemre azt mutatja, hogy az előbb csak a jegybank politikáját, majd az elmúlt húsz év magyar fejlődésének egészét érő bírálatai mögött valójában a rendszerváltás koncepcionális elutasítása húzódik meg – írja Bauer Tamás a Népszavában.
2010.01.04. 10:31 Olvasási idő: 0 perc

Chikán: Hazudunk önmaguknak, rossz céltáblára lövünk

Rossz céltáblára lövünk, a fejlesztési célok kialakításakor nem olyan embereket, nem olyan társadalomszerkezetet tételezünk fel, mint amilyen a valóságot jellemzi – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Chikán Attila, a Corvinus Egyetem professzora.
2009.11.09. 12:36 Olvasási idő: 0 perc

"Orbán és Lendvai mintha egy Dumas-regényből léptek volna elő"

Lendvai és Orbán olyanok, mintha egy Dumas-regényből léptek volna elő. Kerülgetik egymást, bujtatott sértéseket vágnak egymás fejéhez, fenyegetően suhogtatják pengéiket – írja Dávid Ibolya a pénteki Népszabadságban utalva a fideszes pártvezetőnek a Magyar Nemzet hasábjain a minap publikált cikkére és az arra adott mszp-s válaszra.
2009.09.11. 15:14 Olvasási idő: 0 perc