Kína szerint blődség amit a HMPV-ről állítanak
A légúti fertőző betegségek általános mértéke és intenzitása is alacsonyabb Kínában a tavalyinál, köztük a humán metapneumovírus- (HMPV) járványé is – tájékoztatta a közvéleményt Guo Jiakun, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken.

Túlzás és álhír terjed a HMPV-vel kapcsolatban
A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy tévesek azok a híresztelések, amelyek szerint a HMPV új vírus lenne, mivel már legalább 60 éve felfedezték azt emberben.
Ezt a gyakori vírust ismeretlennek nevezni nem felel meg az alaptudománynak, és lényegében félelemkeltés.
A kínai kormány komolyan veszi a saját és a Kínában élő külföldi állampolgárok egészségét – hangsúlyozta a szóvivő. Elmondása szerint az illetékes hatóságok és ügynökségek megelőző intézkedéseket hoztak a különböző akut fertőző légúti betegségekkel kapcsolatban. Emellett Kína szoros kapcsolatot ápol az ügyben az Egészségügyi Világszervezettel (WHO).
A külföldi média eltúlozza, hogy a HMPV-megbetegedések száma megugrott Kínában, és a kórházakat túlterhelték – írja a Global Times.
A légúti fertőzések Kínából bejelentett szintje a téli szezonban szokásos tartományon belül van. A hatóságok jelentése szerint a kórházak kihasználtsága alacsonyabb a tavalyi év hasonló időszakához képest, továbbá a WHO nem kapott vészhelyzeti bejelentést, valamint intézkednie sem kellett emiatt– magyarázta a kínai állami lap az egészségügyi szervezetre hivatkozva.
Járvány: rejtélyes légúti betegség terjed Kínában, nincs ellene vakcina – ezek a tünetek + videó
Öt évvel a Covid feltűnése után ismét légzőszervi megbetegedést okozó vírussal küzd Kína. A járvány ellen ezúttal sincs vakcina, és Kína szomszédai lélegzet-visszafojtva figyelik a fejleményeket.