Mint öt évvel ezelőtt, az év elején most is rendkívüli egészségügyi intézkedésekre kényszerült Kína egy járványos légúti betegség ellen. A többéves globális felfordulást okozó Covid–19-től eltérően ezúttal egy ismert vírusról van szó, az azonosság, hogy a HMPV (emberi metapneumovírus) ellen sincs vakcina, a tüneteket tudják kezelni.
A világmédia felelős része óvatosan kezeli az új járványokról felbukkanó híreket, nehogy felesleges riadalmat okozzon, ugyanakkor ne is maradjon le, ha valós fenyegetésről van szó. A kínai hírek miatt önmagában aggodalmat kelt az emlék, hogy a Covid–19 megjelenésekor és első elterjedésekor Kínában vékonyabban csordogáltak a hírek és információk, mint a szakemberek szerették volna.
Erre hívta fel a figyelmet a The Times of India is – a negyedik legnagyobb lap a szubkontinensen, amely nagyon megszenvedte a Covidot, Kínával ugyanakkor történelmileg nem felhőtlen a viszonya – egy állításuk szerint „virális videó” kíséretében (cikkünk alatt látható, angol nyelven), amely drámai képekkel és aláfestéssel mutatja be a vírussal küzdő kínai kórházakat.
A lap szerint Kína szomszédai szorosan figyelemmel kísérik a fejleményeket. Néhány esetet már Hongkongban is jelentettek. Az Egészségügyi Világszervezet – amely a kritikusai szerint annak idején lassan reagált a koronavírus-járvány fejleményeire – még nem tett közzé állásfoglalást, és Peking sem jelentett be rendkívüli állapotot.
A szomszédos India egészségügyi hatóságai a jelentés szerint a pánik ellen óvtak azzal, hogy
a metapneumovírus ugyanolyan, mint a megfázást okozó többi vírus,
amelyek influenzaszerű tüneteket okoznak a nagyon öregek és a nagyon fiatalok között.
Ami biztos, hogy a betegség Kína bizonyos részeiben járványszerűen terjed, főleg északon, és a Covid emléke kísért: a közösségi médiában fotók és videók terjednek a kínai kórházakban maszkokat viselő emberekről olyan jelenetekkel, amelyek a világban kezdetben „kínai vírus” néven emlegetett Covid okozta tömeges megbetegedések kezdetére emlékeztetnek – írja a brit Independent.
Kambodzsa járványügyi hatósága figyelmeztetést is kiadott a HMPV-ről, megjegyezve hasonlóságát a Covid–19-cel és az influenzával. A tajvani egészségügyi hatóság arra figyelmeztetett, hogy vannak különösen veszélyeztetett csoportok: a gyermekek, öregek és immungyengék.
A HMPV egy olyan légúti vírus, amely a közönséges megfázáshoz és influenzához hasonló tüneteket okoz.
Az általa okozott megbetegedés tipikusan enyhe lefolyású, de komoly szövődményekhez is vezethet, mint a tüdőgyulladás. Különösen a gyermekekre és a az idősekre veszélyes, illetve azokra, akiknek legyengült az immunrendszerük.
A kilégzett cseppecskék vagy a fertőzött felületek érintése útján terjedő vírust már 2001-ben azonosították, tehát messze nem újdonság. A figyelmet mostani gyors elterjedése hívta fel rá, különösen az észak-kínai 14 évnél kisebb gyerekek között. A vírus okozta megfertőződéseket számos más országban is kimutattak az Independent szerint, Európában az Egyesült Királyságban is – de nem most, hanem korábban.
A tünetek közt van a köhögés, a láz, az orrdugulás és a fáradtságérzés.
A tünetek a megfertőződés után három-hat nappal jelentkeznek. A Covid–19 ellen már léteznek vakcinák, ahogy az influenza ellen is, a HMPV megelőzésére azonban nem fejlesztettek ki oltást. A kezelés tulajdonképp a tünetek enyhítésére szolgál.
A HMPV esetszáma akkor szökött fel, amikor hideggé vált az idő, és az emberke többet tartózkodtak otthon – ezek tipikusan kedvező körülmények a légúti betegségek terjedéséhez. Az egészségügyi hivatalnokok szerint mindez nem mutat eltérést a szezonális trendektől.
A kínai Országos Járványellenőrző és Megelőző Hatóság nemrégiben jelentette is, hogy a télen megnőtt a légúti fertőzések száma, beleértve a HMPV-t is. A hatóságok gondosabban kezdték el gyűjteni a releváns adatokat.
Az állami tévé, a CCTV azt jelentette egy kormányzati sajtótájékoztatóról, hogy pilótaprogram indult a tüdőgyulladás nem világos eredetű eseteinek hatékonyabb feltérképezésére.
A kínai külügyminisztérium szóvivője a brit lap szerint a következőket nyilatkozta:
Biztosíthatom önöket, hogy a kínai kormány törődik a kínai polgárok és a Kínába érkező külföldiek egészségével. Biztonságos Kínába utazni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.