BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Repülő vitte az atomerőmű fűtőelemét

A Slovenské elektrárne társaságnak már elég fűtőeleme van, továbbá rendezett Szlovákia olaj- és gázellátása is.

Egy Il–76-os repülőgép szállított Szlovákiába atomerőművi fűtőelemeket az mhsr.sk híre szerint, amely az ország gazdasági minisztériumát idézi. A vevő az atomerőműveket üzemeltető Slovenské elektrárne (SE) társaság. A Volga-Dnypr légitársaság gépe tegnap reggel érkezett meg a pozsonyi légikikötőre az Oroszországból érkezett szállítmánnyal.

Fotó: SULEYMAN ELCIN / AFP

„A gáz és az olaj után a szlovák gazdaság egy újabb energiaforrása is biztosított.

 Örülök, hogy sikeresen meg tudtuk szervezni a szállítás logisztikáját. Köszönöm a külügy-, valamint a közlekedési minisztériumnak, hogy a szükséges engedélyek megadásával segítette a kiváló koordinálást” – mondta Richard Sulík gazdasági miniszter.

Bár Szlovákia lezárta légterét az oroszországi repülők előtt, a jelen szabályok szerint kivétel lehet e tilalom alól a humanitárius segítséghez kapcsolódó és a nukleáris üzemanyag továbbítására vonatkozó szállítás. A mostani projektben a szlovák gazdasági minisztérium Anna Moskva lengyel energiaügyi miniszterrel is együttműködött, akinek Richard Sulík most szintén megköszönte a segítségét. Kijelentette továbbá, hogy az SE-nek már elég nukleáris fűtőeleme van.

A paksi atomerőműnek a vonatkozó jogszabály értelmében folyamatosan két évre elég nukleáris fűtőanyaggal kell rendelkeznie. Ugyanakkor a szintén Oroszország által kiváltott 2014-es krími válság idején már Magyarországon is megteremtették a jogi feltételeit annak, hogy a paksi nukleáris üzemanyag alternatív útvonalon – légi – érkezhessen, a 2014. októberi tételt már repülő hozta. Akkori hírek szerint vizsgálták a hajóval történő szállítás lehetőségét is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.