BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így csökkentenék Orbán javaslatai az európai rezsiköltségeket

A magyar miniszterelnök javaslatai három meghatározó területen jelentenének könnyebbséget a piaci szereplőknek és a vásárlóknak.

Az európai energiaárak csökkentését célzó javaslatokat tett az uniós döntéshozóknak a magyar kormányfő szerdai nemzetközi sajtótájékozóján. Orbán Viktor elmondta: könnyebbséget jelentene a piaci szereplőknek és a vásárlóknak, ha ideiglenesen felfüggesztenék a szén-dioxid-kvóta rendszerét, szétválasztanák a nagykereskedelmi villamos energia és a földgáz árát, illetve szüneteltetnék azt a kötelezettséget, amely szerint bioösszetevőt kell keverni az üzemanyagokba. Ezek megvalósítására azért van szükség a kormányfő szerint, hogy alacsonyabbak, kezelhetőbbek legyenek a végfelhasználók számára már szinte elviselhetetlen áram-, gáz- és üzemanyagköltségek.

Három meghatározó területen jelentene könnyebbséget a piaci szereplőknek és a vásárlóknak azon javaslatok megvalósítása, amelyeket a magyar miniszterelnök tett szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján az uniós döntéshozóknak
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

 

Három energiaár-csökkentő lépést javasol az EU-nak Orbán Viktor

Három meghatározó területen jelentene könnyebbséget a piaci szereplőknek és a vásárlóknak azon javaslatok megvalósítása, amelyeket a magyar miniszterelnök tett az uniós döntéshozóknak.

 

ETS szénhidrogén-kvóta-rendszer

Az ETS rendszer azokat a vállalatokat bünteti szén-dioxid-kvóták kötelező vásárlásával, amelyek működésekor üvegházhatású gáz, mindenekelőtt szén-dioxid kerül a környezetbe. A kvótavásárlás közvetlen célja az, hogy a vásárló vállalatok visszafogják a károsanyag-kibocsátásukat – így ugyanis kevesebbet kvótát kell venniük –, végső soron pedig váltsák környezetkímélőbbre a technológiát.

Nem véletlen, hogy uniós szinten terítéken van az ETS rendszer kiterjesztése, ráadásul úgy, hogy a kötelezettség elérne egészen a lakosságig. Ám miközben a fosszilisalapú energiatermelés és az ipari gyártás esetében az említett technológiaváltás idő- és költségigényes, a kvótavásárlás pluszkiadása azonnal jelentkezik és gyűrűzik tovább a végtermékek árába. Ez a teher ideiglenesen megszűnne Orbán Viktor javaslatának elfogadása esetén. 

A jelenlegi árkörnyezetben ugyanis az áram árának 20-25  százaléka a karbonkvótaköltség. Évente ez Magyarországon nagyjából 800 milliárd forint karbonköltséget eredményez, amelyet az energiatermelők a fogyasztókra hárítanak át magasabb áramár formájában. A jelenleg hatályos ETS-szabályozás alapján 2030-ig a költségvetésnek a kvótabevételekből és kvótaalapú egyéb alapokból becsülten 1655 milliárd forint bevétele származik. A Fit for 55 csomag részletszabályai miatt a karbonköltség és a költségvetési bevétel is várhatóan emelkedni fog.

Villamos áram ára a földgáz árához kötött

Az Orbán Viktor által felvetett probléma lényege az, hogy a számos – főként geopolitikai – okból megdrágult földgáz magával rántotta az európai áramárakat is, hiszen az áramtermelés jelentős része gázüzemű erőművekben történik, így a jelenlegi villamosenergiapiac-modellben a földgázalapú technológiák a meghatározók az árképzés szempontjából. 

A fentiek által a kialakuló piaci ár független attól, hogy földgáztüzelésű vagy nukleáris, netán megújuló termelői kapacitásból került az előállításra. 

Mivel a földgáz piaci ára különböző geopolitikai, piaci okok miatt magas, ez kihat a villamos energia piaci árára is. Ennek következtében a nukleáris, megújulóalapú termelők modellszerűen extraprofitot realizálnak, mivel az ő termelési költségük nem emelkedik meg a földgáz árának növekedése miatt, ugyanakkor a piaci villamosenergia-árak emelkedése miatt magasabb árszinten tudnak értékesíteni. 

A drága előállítású földgázból származó áram ára ,,húzza” fel az olcsóbb előállítású áram árát is; annak ellenére, hogy európai szinten a gázból előállított villamos energia aránya csupán 20–30 százalék között van.

Viszont egy szabályozási eszközzel történő beavatkozás – lényegében uniós szintű nagykereskedelmi ársapka alkalmazása– tompíthatná az árakat. 

Üzemanyag

Az egységes EU-szabályozás következtében üzemanyagokban egyre nagyobb arányban kell bekeverni bioüzemanyagot (a károsanyag-kibocsátás csökkentése miatt). Az EU tervei között szerepel – környezetvédelmi megfontolások alapján –, hogy tovább növelje a benzinben és a gázolajban lévő megújulóeredetű energiahordozók arányát. Ugyanakkor ez jelentősen emeli az üzemanyagárakat. 

Ma 1 liter benzin vagy gázolaj árából ez 20-30 forint jelenthet, miközben jelentősen nő a bioüzemanyag (bioetanol és biodízel) alapját képző kukorica és repce iránti kereslet. Lényegében a bioszabályozás növeli a gabonák iránti igényt és felveri az árukat, mivel üzemanyag formájában élelmiszert égetünk el.

A bioösszetevők nélkül olcsóbbá válhat a tankolás, de féket kapna a környezetvédelem és a fenntarthatóság is.

Uniós rezsicsökkentést javasolt Orbán Viktor

Egyelőre maradhatnak az árstopok, a kormány továbbra is a családok védelmére helyezi a hangsúlyt – mondta Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatón. A kormányfő ma beszélt Putyin elnökkel is, akinek azonnali tűzszünetet javasolt, egyúttal felajánlotta, hogy Budapesten találkozzanak a hadviselő felek. Orbán Viktor leszögezte, kizárt, hogy megszorítások legyenek, de a multik nem ússzák meg, ha az EU nem tud gátat szabni az árak emelkedésének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.