Roszatom: érthetetlen a Fennovoima döntése!
Őszintén sajnáljuk a Fennovoima Oy vállalat menedzsmentjének döntését a RAOS Project Oy vállalattal kötött EPC-szerződés felmondásáról
– közölte a VG-vel az oroszországi Roszatom. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Fennovoima Oy vezetősége által kezdeményezett, az EPC-szerződés felmondásáról szóló döntést nem tárgyalták meg részletekbe menően a részvényesekkel, amelyek közül a legnagyobb a 34 százalékos részesedéssel bíró RAOS Voima Oy, amelynek 100 százalékos tulajdonosa a Roszatom.

A társaság a fentiekkel a Fennovoima azon döntésére reagált, amelyről a VG ma kora délelőtt, a Fennovoimától kapott tájékoztatás alapján beszámolt. Ebben a finnországi cég ismerteti a felmondás döntéseinek indokát.
A Roszatom a következő módon folytatta állásfoglalását: „A döntés teljességgel érthetetlen.
A projekt jól halad, a megrendelő és a vállalkozó között összehangolt csapatmunka folyik, amiről a részvényesek mellett a médiát is rendszeresen tájékoztatta a Fennovoima vezérigazgatója.
A RAOS Project Oy lelkiismeretesen teljesíti a kötelezettségeit, még a tavalyi évben megtörtént azon fő dokumentumok átadása a megrendelő számára, amelyek a finn hatóság létesítési engedélyéhez szükségesek. A szükséges dokumentáció 98 százalékát átadták a finn nukleáris hatóságnak, a STUK-nak, a dokumentáció többi részét április-májusban tervezték beadni. A Roszatomot nemzetközi tevékenysége során azon elv vezérli, hogy pontosan teljesíti az összes kötelezettségét. Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a fennálló szerződéseknek és az érvényes jogszabályoknak megfelelően megvédjük az érdekeinket.”


